A segély intézése 7 lépésben

pénz euró

Az anyagi szükséghelyzetben lévők havonta szociális segélyt kaphatnak. Az alábbiakban összefoglaltuk, hogyan kell elintézni.

1. Elmegy a lakhely szerint illetékes szociális ügyi hivatalba, ahol kér formanyomtatványt. A kérvényt helyben azonnal kitöltheti, vagy később visszahozza.

2. A hivatal felszólíthatja, hogy hiteles dokumentumokkal támassza alá a kérvényben feltüntetett körülményeket, adatokat. Minden eset egyedi, ezért érdemes rögtön, a kérvény benyújtásakor megérdeklődni, pontosan milyen igazolásokra lesz szükség.

3. A segélyt nem kell a család valamennyi tagjának külön kérvényeznie, az igényt benyújtó személy a háztartás valamennyi tagját képviseli. Azt azonban, hogy együtt élnek, illetve hogy a kérvényben feltüntetett személyek valóban egy háztartást képeznek, igazolni kell. Szükség lehet születési anyakönyvi kivonatra, állandó vagy átmeneti lakhelyről szóló igazolásra, a személyi igazolvány fénymásolatára stb.

4. A kért okmányokat, igazolásokat a hivatal felszólításától számított 8 napon belül le kell adni. Ha változik a család jövedelme, vagyona, bárminemű változást ugyancsak 8 napon belül jelenteni kell.

5. Szükség esetén lehetővé kell tenni, hogy a hivatal alkalmazottai személyesen is ellenőrizhessék az igénylő anyagi helyzetét, például be kell őket engedni a lakásba, lehetővé kell tenni, hogy meggyőződhessenek az autó állapotáról stb.

6. Aki nem tesz eleget a hivatal felszólításának, vagy nem működik együtt, annak leállíthatják a jogosultság elbírálását, a már jóváhagyott támogatás esetében pedig a segély kifizetését.

7. A segélyre nem a kérvény benyújtásának pillanatától, hanem akkortól válik jogosulttá, amikor befejeződik az elbírálási folyamat, és jóváhagyják a támogatást. Indokolt esetben igényelhető előleg, amelyet még a kérvény elbírálása előtt kifizethetnek. Ha később mégsem hagyják jóvá a segélyt, az előleget vissza kell adni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?