Mielőtt gyümölcsöst ültetnénk

Bár az egyes gyümölcsfajok alkalmazkodó képessége jó, megfelelő növekedést és fejlődést valamint kiemelkedő termést csak azokon a területeken kapunk, ahol a növény környezeti igénye a legjobban biztosítható. A terület lejtésén, az éghajlati adottságokon, a talaj kémhatásán valamint szerkezetén a telepítés után már nem tudunk változtatni, mint ahogy az ültetvény mikroklímáján és a talaj tápanyagtartalmán is csak kismértékben alakíthatunk. Az egyes gyümölcsfajoknak nem azonos a hő, fény és talajigénye sem. Melegigényes fajok közé tartozik az őszibarack, a kajszi és a mandula. Közepesen melegigényes a körte, a birs, a cseresznye, a meggy, a dió és a gesztenye. Nem túl érzékeny a hőmérséklettel szemben a szamóca és a szeder. Az alma, a szilva a málna, a piros és fekete ribiszke, a köszméte (egres) és a mogyoró hűvösebb éghajlaton is termeszthető. A téli fagyokra a melegigényes gyümölcsfajok az érzékenyebbek.

Az itthoni fényviszonyok általában megfelelőek a gyümölcstermesztés számára. A tenyészidőben mintegy 1400-1600 között alakul a napsütéses órák átlagos összege. A fényhatás az asszimiláción keresztül a lombfelület nagyságában, a virágrügy-differenciálódásában és a gyümölcs színeződésében mutatkozik meg elsősorban. A legényigényesebb gyümölcs a kajszi- valamint az őszibarack, a mandula, a cseresznye, a meggy és a dió. A többi faj fényigénye közepes, sőt a ribiszkék, a szamóca, a köszméte az árnyékot is tűri.

Megfelelő termesztést csak jó levegő- és vízgazdálkodású és tápanyag-ellátottságú talajon valósíthatunk meg. Az egyes fajok, ezeken belül még a különböző fajtáknak valamint az eltérő alanyoknak is más-más lehet a talajigénye. Az adott talajtípust figyelembe véve válasszuk ki az arra a területre legalkalmasabb növényt! Általában a szélsőséges talajokat leszámítva a gyümölcstermő növények talajigénye – egy két kivételtől eltekintve – nem különleges. A csonthéjas gyümölcsűek főként a meszes, a bogyós gyümölcsűek inkább az enyhén savanyú talajokat kedvelik. Lényeges szempont a talajvíz szintje, mert megfelelő vízellátással öntözés nélkül is lehetővé válik a termesztés. A talajvíz évközi mozgása viszont káros, mert a magas vízállás miatt előfordulhat a gyökérfulladás, másrészt az időközben létrejött túl mély vízállás esetén a kezdetben jobb körülmények között lévő növények nem tudnak alkalmazkodni a gyors változáshoz. A talajvíz a szamócánál nem emelkedhet 80 cm, a málnánál, ribiszkénél, köszméténél 100 cm, az almánál, körténél, szilvánál, őszibaracknál, diónál, gesztenyénél 150 cm, cseresznyénél, meggynél, körténél pedig 200 cm fölé.

A túl meredek domboldalak elsősorban a gépi művelésre való alkalmatlanság miatt, a mélyebb fekvésű völgyek pedig a fokozott fagyveszély miatt nem felelnek meg gyümölcsös telepítésére. Alkalmatlanok továbbá a fokozottan széljárta helyek is. A szél a fák terméseit leveri, a lombot károsítja, megdöntheti a fák törzsét, a rovarporozta növényeket nem keresik fel a méhek, mivel erős szélben nincs méhjárás. A kedvezőtlen szélhatás elkerülhető a megfelelő terület kiválasztásával, azonban ez esetben is számolni kell a helyenkénti változó légmozgással.

A szerző agrármérnök