Zorán ma 80 éves

ssss

Ma ünnepli nyolcvanadik születésnapját Sztevanovity Zorán előadóművész, zeneszerző, gitáros, énekes, a magyar könnyűzene meghatározó alakja, aki dalaival finomságot, igényes eleganciát és mély gondolatiságot hozott a rockzenébe. Sikere a hatvanas évek óta töretlen, stabil és népes rajongótábora van.

1942.március 4-én született Belgrádban. Szülei diplomáciai szolgálatban kerültek Magyarországra, 1948-ban, Zorán azóta is Budapesten él.lA beatkorszak hajnalán, 1960-ban öccsével, Dusánnal megalapítja a Zenith együttest, amely nevét nem sokkal később Metróra változtatja. A Metro az Illés és az Omega mellett a magyar beatzene harmadik legnépszerűbb zenekara. Kezdetben ők is angol nyelvű slágereket játszanak, majd 1966-tól saját dalokkal jelentkeznek. A zenekar két nagylemezt, számos kislemezt és rádiófelvételt készített, majd 1972-ben feloszlott.

Zorán ezt követően Nyugat-Európában vendéglátózik, 1974-ben tér haza, szólóelőadóként próbálkozik, hagyományos táncdalokat is énekel. 1976 nyarán következik be a fordulat pályafutásában: ekkor kezd el közösen dolgozni Presser Gáborral, munkakapcsolatuk és barátságuk azóta is töretlen. Először egy kislemez jelenik meg, majd 1977 tavaszán a zajos sikert arató első nagylemez. Zorán neve azóta egyet jelent a legmagasabb színvonallal, a „felnőtteknek„ szóló nemes, intellektuális rockzenével, a dalokat átlényegítő gondolat- és képgazdagsággal.

A nyolcvanas években valamivel ritkábban, két-három évente jelenik meg új Zorán-lemez (köztük egy Metro-feldolgozásalbum), és romló gazdasági helyzet, valamint a „nagy magyar közízléscsúszda" következtében a fellépések száma is némileg csökken. Ebben az időben Zorán zenei producerként, valamint a Calypso Rádió műsorvezetőjeként is dolgozik.

1991-ben újra nagyzenekarral turnézhat – immár mecénás cégek támogatásával.1995-től kétévente jelennek meg lemezei, és évi rendszerességgel követik egymást a koncertek a Budapest Sportcsarnokban, majd annak leégése után az Erkel Színházban. Rendszeressé válnak az országos turnék is: szinte minden városban megfordul.

Zoránt 2006-ban Kossuth-díjjal tüntették ki, és átvehette a Prima Primissima díjat is. A mai napig folyamatosan koncertezik, naptára idén is tele van fellépésekkel, ezek többsége a pandémia miatt tavaly és tavalyelőtt meghiúsult koncert. Áprilisban Dunaszerdahelyre és Párkányba is ellátogat zenekarával.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?