ZENEZÓNA

Házat vásárolt a halott zenész
Kurt Cobain örökségét körülbelül harminchatmillió dollárral rövidítették meg az elmúlt öt év során. A csalók megszerezték az 1994.

Házat vásárolt a halott zenész

Kurt Cobain örökségét körülbelül harminchatmillió dollárral rövidítették meg az elmúlt öt év során. A csalók megszerezték az 1994. április 5-én elhunyt Nirvana-frontember társadalombiztosítási számát, és annak felhasználásával költötték a pénzt, tavaly például 3,2 milliós villát is vásároltak belőle. Kiderült az is, hogy a zenész özvegye, Courtney Love nevén száznyolcvannyolc hitelkártyát bocsátottak ki az elmúlt években. A hiányzó harminchatmillió dollár nagy részét egyébként közös lányuk, Frances Bean Cobain alapítványáról emelték le. „Hiába járattam a számat, eddig senki sem hitte el nekem, hogy fogy a pénz a számlákról. Most, miután ellenőriztem férjem társadalombiztosítási számát, egyebek között kiderült, hogy tavaly vásárolt magának egy házat. Kíváncsi vagyok, hogyan csinálta, de ha már így van, jobban tenné, ha hazatolhatná a képét” – ironizált

Courtney. A hatóságok már nyomoznak az ügyben. (pj, d)

Régi metálosok újkori módszere

Az Iron Maiden, amely februárban világkörüli turnéra indult, és augusztusban a budapesti Sziget Fesztivál nulladik napján is fellép, májusban válogatáslemezzel rukkol elő. Az 1975-ben megalakult metálzenekar halad a korral: a nyolcvanas évek hét stúdióalbumáról és a ’85-ös Live After Death című koncertlemezről csemegéző Somewhere Back In Time – The Best Of 1980–1989 című korongja egy ideig csak az interneten lesz beszerezhető, letölthető formátumban. A dalokat bárki ingyen letöltheti a számítógépére, ám három meghallgatás után aktivizálódik a védelmi kód, ami megakadályozza a további lejátszást, s csak fizetés után lehet feloldani. „A mai fiataloknak lehetőséget teremtünk arra, hogy meghallgassák az albumot. Tinédzserként mi is teszteltük a korongokat, bár kicsit másképpen: bementünk a lemezboltba, párszor belehallgattunk, s utána döntöttük el, hogy megvesszük-e” – indokolta az együttes lépését Rod Smallwood menedzser.

A májusi Cannes-i Filmfesztiválon bemutatandó Chemical Wedding című horrorfilm forgatókönyvét az Iron Maiden énekese, Bruce Dickinson írta barátjával, Julian Doyle-lal, aki a zenekar ’88-as Can I Play With Madness című slágerének klipjét is rendezte. A film főszerepét Simon Callow alakítja – Professor Oliver Haddo szerepében tűnik fel. Haddo a történetben Nagy-Britannia egyik sátáni alakjának, Aleister Crowleynak a reinkarnációja. (pj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?