Cannes. Woody Allen Hollywood Ending című, versenyen kívül induló filmjével nyílt meg tegnap este az 55. Cannes-i Filmfesztivál, amelyen 33 ország képviseletében 22 nagyjátékfilm és 11 rövidfilm versenyez az Aranypálmáért.
Woody Allen-filmmel
Woody Allent Tiffani Thiessen és Debra Messing üdvözliTASR/EPA-felvétel Cannes. Woody Allen Hollywood Ending című, versenyen kívül induló filmjével nyílt meg tegnap este az 55. Cannes-i Filmfesztivál, amelyen 33 ország képviseletében 22 nagyjátékfilm és 11 rövidfilm versenyez az Aranypálmáért.
A május 26-ig tartó páratlan filmrendezvényt Claude Lelouch And now, Ladies and Gentlemen című alkotása zárja, amelynek szerelmespárját Jeremy Irons és a sanzonénekesnő Particia Kaas alakítja.
A legrangosabb nemzetközi filmszemlén idén két magyar film is szerepel: a rövidfilmek kategóriájában Mészáros Péter Eső után című alkotása száll versenybe a nagydíjért 11 konkurenssel szemben, a Rendezők két hete programjába 22 alkotással együtt Forgács Péter Bibó breviárumát hívták meg.
A játékfilmek kilenctagú zsűrijében David Lynch amerikai rendező elnököl, mellette öt további hírneves rendező, valamint három filmcsillag, az Elemi ösztön főhőse, Sharon Stone, a hongkongi Tigris és Sárkány maláj származású sztárja, Michelle Yeoh és az indonéz Christine Hakim színésznő-producer foglal helyet a testületben.
A rövidfilmek zsűrijének elnöke Martin Scorsese, aki 1976-ban Cannes-ból vágott neki a világhírnévnek az Aranypálmát elnyerő Taxisofőrrel. Az elsőfilmes rendezőnek járó Aranykamera zsűrijében Géraldine Chaplin és Marthe Keller együtt tölti be az elnöki tisztséget.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.