Weiner Leó, a zenepedagógus

Zuzana Vitálová a Magyar Intézetben; jobbra lent Weiner LeóSomogyi Tibor felvételeKiemelte: Weiner Leó elsősorban kiváló zenepedagógus volt, aki fél évszázados tanári pályafutása alatt a hangszeres zenészek több nemzedékét oktatta. Egybehangzó vélemények szerint a világhírű magyar virtuózok szinte kivétel nélkül az ő tanítványai voltak. A tanítványok emlékezetében pedig a Mester élénken megragadt, nem csupán az általa átadott tudásanyag, a zene mérhetetlen szeretete, hanem különös személyisége miatt is (állítólag ő volt az egyik legtöbbet parodizált tanár a Zeneakadémián). A volt tanítványok visszaemlékezései nyomán könyv is született Weiner Leó és tanítványai címmel, Berlász Melinda szerkesztésében, s e kötet Zuzana Vitálová szerint az egyik legfontosabb forrás, amely a pedagógus, zeneszerző és muzsikus személyiségét közelebb hozza a nagyközönség számára.

„Kodály Zoltán tanított meg reá, hogy mi is a zene művészete, és Weiner Leó mutatta meg nekünk, hogy hogyan kell vele bánni” – e szavakkal jellemezte a kivételes zenepedagógust a világhírű karmester, Doráti Antal, aki szintén a tanítványai közé tartozott. „Hozzá kell tennünk, hogy Weiner Leó egyszerű ember volt, akit nem érdekelt a karrier vagy valamiféle imázs kialakítása. Művészi allűröktől mentes maradt, egy gyermek lelkével – hangsúlyozta Zuzana Vitálová. – A polgári kultúra neveltje volt, miközben műveiben a magyar népzenét is felhasználta. Stílusára a romantikus szerzők is hatottak, és olyan műveket hagyott hátra, amelyek a mai zenehallgatókat is megszólítják. Ennek ellenére Weiner Leó művei nem szerepelnek gyakran a zenei rendezvények programjaiban. Kivétel talán csak a Rókatánc, amely a nagyközönség és a zongoraművészek körében egyaránt népszerű.” S bár művei nem hallhatók gyakran, a zenetörténész szerint Weiner Leó jelentőségét az is jelzi, hogy a Magyar Televízió EU-csatlakozást köszöntő műsorában a Rajkó zenekar az ő műveit is megszólaltatta. Stílusos tisztelgés volt ez a művész előtt, hiszen Weiner Leóról köztudott: nagyra tartotta a cigányzenészeket, nemegyszer merített tőlük ihletet, sőt azt is kimondta: nem kell a népzenét és a cigányzenét egymással szembeállítani, hiszen mindkettő a magyar zenekultúra része.

Igazából semmi más nem érdekelte, csak a zene. Életének nagy részét a tanítás, a komponálás töltötte ki. Nem érdekelte sem a politika, sem a történelem, sem az utazás – az utcából, amelyben lakott, legszívesebben ki sem mozdult volna. Személyéhez rengeteg anekdota is fűződik, amelyek weineriádák néven váltak ismertté.

Olyan nagyságok kortársa volt, mint Kodály és Bartók, akiknek árnyékában – Vitálová szavai szerint – színvonalas életművet hozott létre. Többféle címkét is ragasztottak rá: nevezték a magyar Bizet-nek és a magyar Mendelssohnnak egyaránt. Vitálová szerint valóban kimutatható „zenei rokonság” Weiner és az említett elődök között, de soha nem volt az epigonjuk. „Nem volt zenei újító, sem forradalmár. Már fiatalkorában pontosan meghatározta azt a zenei határt, amelyet nem volt hajlandó átlépni. Nevezhetnénk ezt konzervativizmusnak és szilárd ízlésbeli bátorságnak egyaránt. Elvetette a különféle izmusokat. Mint ahogy azt a nézetet is, hogy a művészet feladata kifejezni a kort, amelyben élünk.” Zenéjében ő inkább egyfajta mesevilágba, idilli álomvilágba menekült. „Olyan művészetre volt szüksége, amely kivezeti az emberiséget abból a korból, amelyben ő élt, abból a korból, amelyet a lelke mélyéig gyűlölt. Ezért nem meglepő, hogy azok, akik a zenei modernizmus fontosságát hangsúlyozzák, nem tudnak mit kezdeni Weiner Leó zenéjével, amely se nem progresszív, se nem elavult, csupán jó muzsika, amelyet mesteri kézzel formáltak.”

Erről pedig a Magyar Intézet közönsége is meggyőződhetett, hiszen Zuzana Vitálová előadását Weiner Leó műveinek részletei színesítették.