Visszatérés és visszanézés

„Mintha csak most lett volna…” – kezdi Hizsnyai Zoltán a lap tízéves évfordulójára megjelent ünnepi Kalligram-szám előszavát. A főszerkesztő visszanézése arra a százhuszonvalahány lapszámra, arra a mintegy huszonötezer gépelt oldalnyi szövegre, mely az elmúlt tíz év folyamán a folyóiratban megjelent, ezúttal filozófiai, költői és misztikus-szépprózai „visszanézésekkel” egészül ki.

Valamiféle „visszatérésre” utal Michel Seres – Foucault A szavak és dolgok című művét elemző – esszéjének címe (A gálya visszatér), ahogy a Foucault-val a kórházban készült, posztumusz megjelent interjú (a fordító által „szerencsétlennek” nevezett) címe is: A morál visszatérése. Valójában nem a morál visszatéréséről van szó, hanem a mi visszatérésünkről az antikvitás filozófiájához, a görög élmény bizonyos formájához, mely tulajdonképpen a morálhoz vezető visszaút. A görögökhöz való visszatérésben Foucault a gondolkodás eredeti formájának megragadására irányuló erőfeszítést lát, olyasfajta törekvést, hogy az antikvitásban a gondolkodásnak azon formáját találjuk meg, amelyet a kereszténység „még nem fertőzött meg”. Az interjúban a francia filozófus nemcsak a görögökhöz, hanem a későbbi korok európai filozófusaihoz fűződő viszonyáról is vall. „…számomra három fajta filozófus létezik: azok a filozófusok, akiket nem ismerek, akiket ismerek és beszéltem róluk, és akiket ismerek és nem beszélek róluk” – nyilatkozza kissé bombasztikusan, majd sokkal egyértelműbben vallja be: „egyszerűen nietzscheista vagyok és Nietzsche szövegeinek segítségével (…) igyekszem megvizsgálni, mit tehetek és mit nem bizonyos területeken.” Minden bizonnyal Foucault nietzscheizmusa is hozzájárult ahhoz, hogy a lapban Nietzsche „jegyzetei” is helyet kapjanak, melyek a német filozófus Wagner-ellenes kirohanásait tartalmazzák (a Kalligram történetében szintén egy visszatérő témáról van szó). Nietzschének nem filozófiai, hanem „fiziológiai” ellenvetései vannak Wagner zenéjével kapcsolatban (melyben egyébként „a lélek dionüszoszi hatalmának kifejezését” látja): saját bevallása szerint megbetegszik ettől a zenétől, minden testrésze tiltakozik ellene. Nietzsche Wagner-ellenessége a színház és a par exellence tömegkultúra iránti gyűlöletével társul, tulajdonképpen azonban, ahogy a fejtegetést lezáró vers is igazolja, egyfajta művészi ellenállásról (sőt, féltékenységről) van szó.

Déri Balázs a belső borítóra került versében a shakespeare-i költészetideálra néz vissza, fölényesen és a mai költészet iróniaigényének szellemében. „Az vagy nekem, mint tevének a púp, gilisztának a zsíros televény…” – kezdi különleges hangvételű (szerelmes?) versét a filológus-költő. Jóval patetikusabbak és valamiféle fennkölt létmisztika jegyében születtek Zalán Tibor versei. Más-más hangvételűek ugyan, de egységesen valamilyen misztikus szálat tartalmaznak a lap valamennyi prózaírójának szövegei. Hogya György kisprózáiban az antik jóslások világa mellett a drágakövek misztikája is felidéződik (a vesekövekről szóló prózai történet hétköznapi köntösébe ágyazva). Bárczi Zsófia folytatásokban megjelenő történetének főhőse, Bauer Fánni ezúttal egy titokzatos múltbeli világba kap betekintést, miközben nemcsak egy sötétkék porcelán kávéskészletre tesz szert rejtélyes módon, hanem kis híján el is viszi az ördög. Ezúttal Győry Attila egyéni stílusa is egyfajta misztikával ötvöződik, legalábbis a Kerrékkutya című legújabb regényéből közölt részletben. A különféle szexkalandokba bonyolódó főszereplő színházi dramaturg másik végletként a tarotkártya szimbolikájába réved, s misztikus révedezéseihez minden bizonnyal a kábítószer-fogyasztás is hozzájárul, mely már az ókorban és a középkorban is a misztikus víziók előidézésének egyik eszköze volt. Más módon köthető a középkorhoz Géczi János carmen figuratum című kiállítása, mely Hrabanus Maurus középkori képverseit is felhasználja. A Kalligram júniusi számát a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumban, a kiállítás megnyitóján elhangzott beszéd zárja.