Döntőbe jutott a magyar női kajak négyes

noi kajak negyes

A férfiaké után a női program is a kajak négyesek előfutamaival kezdődött a párizsi olimpia gyorsasági kajak-kenu viadalán, ebben a versenyben a magyar egység közvetlenül a csütörtöki fináléba jutott.

Ez volt az egyetlen szám kedden, amelyben a középfutamot meg lehetett spórolni, ehhez az első három között kellett végezni.

A 500 méteres távon a két futamban öt-öt hajó versenyzett, a Pupp Noémi, Fojt Sára, Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra összeállítású magyar hajó a másodikba került, míg az elsőben volt a tavalyi világbajnokság három dobogósa. A júniusban Szegeden Európa-bajnok új magyar egység – melyben csak a kétszeres olimpiai bajnok Csipesnek van ötkarikás tapasztalata – lassan jött el a rajtból, sokáig csak a negyedik helyen haladt, de aztán fokozatosan felzárkózott, megelőzte az ausztrál és a kínai hajót, s végül a németek mögött másodikként siklott át a célvonalon.

Az első futamból az új-zélandi és a spanyol hajó ért el jobb időt.

A döntőt csütörtökön rendezik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?