Összeomlott egy szálloda Németországban, halálos áldozat is van

összeomlás

Kedden késő este összeomlott egy szálloda egyik szárnya a németországi Rajna-vidék-Pfalz tartományban, a Mosel folyó partján fekvő Kröv településen. Egy ember meghalt, nyolcan pedig még a romok alatt vannak a helyi rendőrség tájékoztatása szerint.

Az épületben tizennégyen tartózkodtak és öten sértetlenül el tudták hagyni. Az ismeretek szerint az épületben rekedtek között súlyos sérültek is vannak. Néhányukkal sikerült kapcsolatot létesíteni. Az épületben rekedtek között egy gyermek is van, de ő sértetlen. Az áldozatot lokalizálták, de még nem tudták kiemelni. A mentőszolgálatok számos járművel vonultak ki.

A Südwestrundfunk (SWR) regionális műsorszolgáltató beszámolója szerint a tűzoltók a mentési munkálatokat megnehezítő omlásveszély miatt még nem jutottak be az épületbe. A műszaki mentők mérőeszközöket szereltek fel az épületszerkezet mozgásának a megfigyelésére annak eldöntésére, hogy be lehet-e jutni. Fennáll a veszélye annak, hogy az épület további részei omlanak össze, ami a szomszédos épületekben is károkat okozhat. A szomszédos épületeket ezért evakuálták.

A helyszínről sugárzott képek alapján egy többszintes, faszerkezetű épület egyes részei omlottak össze, a földön betontörmelék hever. A nyeregtetős épület hátra dőlt, a földszint pedig összeroskadt.     

Az épületomlás kiváltó oka egyelőre nem ismert. Erről sem a rendőrség, sem a tűzoltóság nem tudott tájékoztatást adni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?