Virágoskert életsebekkel

Štefunková Szabó Erzsi: Ajándék, olaj, 1994 (110 x 150 cm) Štefunková Szabó Erzsi 1941-ben született Vágtornócon. A Pozsonyi Képzőművészeti Főiskola grafikai szakán szerzett diplomát; tanára Vincent Hložník volt. 1966-ban Turócszentmártonban telepedett le, majd 1992-ben elhagyta Szlovákiát, és Uherské Hradištěbe költözött. A szlovákiai évek alatt elsősorban grafikusi, mindenekelőtt illusztrátori munkásságát ismerték és ismerték el. Elég, ha csak egyetlen általa illusztrált könyv szerzőjét és címét említjük meg, s máris sokan azonosítani tudják Štefunková Szabó Erzsi művészetét. A könyv pedig Simkó Tibor Tikirikitakarak című gyermekverskötete (Madách Kiadó, Pozsony, 1977, 1983).

Dunaszerdahelyen kiállított munkái – festményei és rajzai – már Csehországban születtek, ugyanakkor nem lehet azt mondani, hogy ezek kimondottan cseh képek, hiszen szimbólumrendszerükben a gyökerek is ott vannak. Az Árvíz című festményének negatív élményanyaga részint a Morva folyó pár évvel ezelőtti pusztító áradásával, részint korábbi, a Vág-parti élményekkel hozható összefüggésbe. Ugyanakkor az ábrázolt árvíz-látvány nem csupán egy reális kiterjedésben létező valóságszelet absztrakt képe. Több annál, mert nemcsak az árvíz-kép absztrahált látványszinten, hanem jelentésében az árvíz-fogalom is elvonatkoztatott – Štefunková Szabó Erzsinél jelképként is jelen van. A tóduló víz, amely mindent elsodor a belső érzésvilág „áradásainak” szimbólumaként is megindíthat asszociációkat.

De nemcsak az árvíz-kép és árvíz-fogalom jelkép Štefunková Szabó Erzsi művészetében, hanem a természet minden alkotása, minden teremtménye, minden lélegző-élő sejtje, amely átvitt értelemben öszszefüggésbe hozható a lét emberre vonatkozó szférájával, illetve olvasatát adja annak is. Az Uherské Hradištěben élő magyar képzőművész rajzai ugyanis az élet kertjébe vezetik el a nézőt. Oda, ahol a virágok nyílnak és pusztulnak. Oda, ahol a nárciszok virulnak és megöletnek. Oda, ahol a virágkelyhek termékenysége (beporzása), a túlélés esélye, a folytonosság megmaradása a véletlen játéka. E rajzok révén olyan kertbe tévedünk, ahol élet és halál feszül egymásnak, virágformában. Persze csak látszatra virágformában, mert valójában Štefunková Szabó Erzsi képpé leképezett virágoskertjében az emberi létküzdelemnek a képalkotót, vagyis magát a művészt átélőként vagy szemlélőként érintő vonatkozásai vetülnek. Indázó képzeletfonatokból és színes álomszőttesekből költött beszédes szimbolikájú virágpoézis ez, amely egyáltalán nem virágillatú, ellenkezőleg, kemény életszagú. Nem földtől elrugaszkodott szépreményű, hanem valóban reálkeménységű, kutya nehéz, mert a mindennapok intim küzdelmeire, az egyedüllétre, a menekülésvágyra, a kötöttségekre és az elszakadásra, a kiszolgáltatottságra, és – szemlélőtől, befogadótól függően – kinek-kinek saját életsebeire rímelő.