Meghalt egy kétéves kislány, miután édesapja a forró autóban felejtette

halaleset

Egy férfi több mint három órán át felforrósodott autóban hagyta gyermekét, amíg ő videójátékokkal játszott.

Az eset a TN portál híradása szerint júliusban történt az amerikai Arizona államban. A 37 éves Christopher Scholtes a rendőröknek azt állította, amikor munkából hazaért, a kislány még az autó gyermekülésén aludt, ezért járva hagyta a motort, bekapcsolta a klímát, és bement a házba.

A gyermekre az édesanyja talált rá, miután ő is visszatért otthonába. Elmondása szerint az autó nem volt beindítva, a légkondicionáló pedig ki volt kapcsolva, miközben a szabadban 42 fokos hőség uralkodott. A kislány mozdulatlanul feküdt a kisülésben, a nő pedig megkezdte az újraélesztést, és kihívta a mentőket, akik bár minden tőlük telhetőt megtettek, a csöppség életét már nem tudták megmenteni.

Az üggyel foglalkozó nyomozók szerint az apa mindvégig otthon tartózkodott, és videójátékokkal játszott. A térfigyelő kamerák felvételei alapján a kislány több mint három órán át a lezárt, felforrósodott autóban küzdött az életéért. A rendőrség hozzátette, a férfinak tisztában kellett volna lennie azzal, hogy fél óra elteltével az autó motorja a klímával együtt automatikusan leáll.

Kiderült továbbá, hogy a férfi a másik, idősebbik gyermekét is rendszeresen az autóban hagyta, holott felesége korábban többszöri alkalommal is felszólította arra, hogy ezt ne tegye.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?