Szintlépésre készül a Slovan a nemzetközi porondon

slovan

Szerdán 20.30-kor a Slovan a ciprusi bajnok APOEL-t fogadja Pozsonyban, a labdarúgó BL-selejtező 3. fordulójának első mérkőzésén.

A Slovannak összeségében nincsenek kellemes emlékei a ciprusi csapatok ellen. Például az APOEL-lel 2011-ben, szintén a BL-selejtező 3. fordulójában csapott össze, és 2:0-lal a Nicosia ment otvább , míg tavaly az EL kapujában az első meccsen hiába győztek 2:1-re az Arisz Limasszol ellen, a visszavágón súlyos, 6:2-s vereséggel búcsúztak, így be kellett érniük a Konferencialigával.

A Slovan idén háromévnyi KL-szereplés után nagyon vágyik arra, hogy szintet lépjen, és hogy minimum az Európa-liga főtáblájára jusson – ez a ciprusiak kiejtésével valóra válhat. „Minden kérdés nyitott, a párharc 0:0-val kezdődik. Jó dolog hazai pályán kezdeni, remélem, telt ház előtt fogunk játszani és a szurkolók hajtani fognak minket előre. Fontos lenne előnyt kiharcolni a visszavágó előttˮ – idézi a Slovan honlapja a csapat panamai légiósát, a Dunaszerdahelyen profivá érő César Blackmant. A telt házra valóban jó esély mutatkozik, tegnap délig 16 ezer jegyet adtak el a találkozóra. „Ha mindent kiadunk magunkból, továbbjutunk. Ha nem, akkor az ellenfél jut tovább. Ilyen egyszerű a matekˮ – foglalta össze a lényeget id. Vladimír Weiss vezetőedző a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón.

Sőt, Pozsonyban úgy gondolják, a sorsolás elég kedvező ahhoz, hogy a BL-ről is álmodozhassanak – továbbjutás esetén a Ferencváros vagy a Midtjylland jelenti majd az utolsó akadályt az égszínkékek számára. „Most még csak az APOEL-re koncentrálunk, de ismerjük a sorsolást, tudjuk, mi várhat ránk. Minden focista azért küzd, hogy ilyen meccseken szerepelhessenˮ – szögezte le a Slovan osztrák védője, Kevin Wimmer.

A találkozó játékvezetője a holland Lindhout lesz, a meccset a Dvojka élőben közvetíti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?