Martina Šimkovičová (SNS-jelölt) kulturális miniszter leváltotta Alexandra Kusát, a Szlovák Nemzeti Galéria igazgatóját. Az intézmény vezetésével Anton Bittnert bízzák meg.
A Szlovák Nemzeti Galéria főigazgatóját is leváltották
Kusá 2010-től vezette az intézményt, amely főépületét több évig tartó, nagyszabású felújítás után tavaly adták át – jegyzi meg a Denník N.
A minisztérium a vezetés „eredménytelenségével”, a „közpénzekkel történő rossz gazdálkodással”, valamint a „galéria helyiségeinek nem megfelelő kihasználásával” indokolta döntését.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.