Versek, szabadság, rőt szakáll

Kiadtál – egyebek között – egy tolvajnyelven, pontosabban nyolcker nyelven írt könyvecskét, amely kártyaköteg alakú és az ember a kötet olvasásakor a keresztrejtvényfejtő örömét érzi. Sőt, papirusztekercsre írt köteted is megjelent. Ezt követően, hetedik kötetedként tavalyelőtt megszületett a világ első mobiltelefon alakú sms-köteted Farkas-Wellmann Endrével közösen.

Százötvenkét sms-t írtunk telefonon keresztül. Én még érleltem volna az anyagot, mert ezek valójában csak vázlatok. Wellmann siettette a megjelentetését, hogy valóban a világ első sms-lírakötete legyen. A mai világban csak arra jut időnk, hogy eszköztárunk töredékét használjuk, a kommunikáció torzójával éljünk. Esetleg vegyes házasságban.

Tolsztojnak, Dosztojevszkijnek még volt bőven ideje mindenre. A mai világ is azért hajlik – szerintem – inkább a vers, a rövidpróza felé, mert kifogytunk az időből. De ez is csak önámítás, mármint magam ámítása. Hol van már a barokk levelezés kora! Beérjük néhány sms-sel. Ismered a viccet: – Marika, hazakísérhetlek? – Meg-meg.

Ami pedig sms-szövegeink minőségét illeti, ötlet szintjén működnek. Van bennük méltányolandó, ami egy vers, egy karcolat, egy novella kiindulási pontja lehetne. Ebben többet nem szabad keresni, beleképzelni. Ne röhögtessük magunkat, hogy kitaláljuk az európai haikut.

Több ezer óra filmanyagod van Faludy Györgyről. Mit tervezel vele?

Több film készül majd belőle. A felvételek a kolozsvári stúdióm archívumába kerülnek. Erdélyi látogatásai során, útközben faggatom Gyurkát: Mesél a japán, kínai, koreai, klasszikus arab-perzsa költészetről. Meg sztorizik a kortársairól, a huszadik század neves alakjairól, akiknek mindennapjait mi már talán könyvekből sem ismerhetjük, de akiket ő ugye személyesen ismert. Főleg írótársairól, kiknek életrajzait enyhén szólva kilúgozta, kozmetikázta az igazságot nemigen kedvelő utókor. Ez alatt annyit érts, hogy az irodalom- és kultúrtörténet manipulált.

Tehát Kolozsvárott filmstúdió készül a jó voltodból. Meg akarod örökíteni Erdélyt, mindazt, ami feledésbe merülhetne?

Dokumentációs központ készül, de nem ez lesz a fő profilja. Főleg művészi igénnyel és eszközökkel készült dokumentációk, azaz hamis dokumentumfilmek készülnek majd ott. Meg mit tudom én... Illetve tudom. Ha az ember hülyeséget csinál, nagyot csináljon.

De nem csak filmstúdiót építesz Erdélyben...

Üdülőfalut tervezek Bözsefalván. Különben ez sem így igaz: művésztelepet, aminek az év mind a négy évszakában működnie kell. Kellene. Először megásom a tavat a közepére, aztán a tó köré építem a falut. Kerítéssel lesz elzárva a terület, aztán a féltékeny feleségek bombázhatják a bejáratot! Húsz-harminc kilós halakat telepítek a tóba és sziréneket. Meg nimfákat a partra.

Erdélynek más esélye nincs, se az ipar, se a mezőgazdaság nem jövedelmező. Csak a turizmus, meg legfeljebb a művészetek menthetik meg. Kicsi pénzt én is be kell fektessek. Néhány százezer euró az üdülőfalura és ugyanannyi a stúdióra. Egyik oldalról jön a pénz, a másikon megy. Az a fontos, hogy közben jól érezzük magunkat. Nem akarok családi házat csicsázni. Én a játékaimra költöm a pénzt. Jó érzés látni, hogy az ember ötletei működhetnek. Sőt, az is felemelő, ha szellemi javaidat ellopják. Jut is, marad is. Ellopnak egyet, születik helyébe három.

Három „Nagyböjti disznó” került már megrendezésre, amelynek szervezője és disznóbeszerzője te voltál, a rendezvény főszereplője pedig a Kárpát-medencei irodalom és a malacok voltak. A felolvasott szövegekből két antológia is megjelent. Nyáron pedig a főszervezéseddel az Erdélyi Magyar ĺrók Ligájának /EMIL/ táborában újra megrendezésre került a Múzsák éjszakája, minek előzményei a hetvenes évek szentannázásaira, multikulturális kísérletéhez nyúlnak vissza...

Hadd szórakozzanak a művészek és a nézőközönség! Célom volt megbolygatni azt a kánont, amely mindeddig létezett. Az EMIL alapító okmányát 2002. február 9-én írtuk alá – kereken 23-an, ma pedig már 85 tagja van.

Több keleti állami zenekart is te szereltél fel klasszikus hangszerekkel. Mozgó üzlet vagy, szállítod a drágábbnál drágább hangszereket.

Ismernek, mint a világ egyik nagy szakértőjét, ezért szólítanak meg. Általában nem Janikához, hanem Jánoshoz fordulnak az óhajukkal. Hárommillió-háromszázezer kilométert vezettem baleset nélkül. De gyakran szétesnek alattam az autóim. Egyetlen alkalommal csókolóztam össze egy Daciával, újév másodnapján a terepjárómmal a tükörsima hargitai jégen. Bepereltem a román útügyet.

A Sepsiszentgyörgyi Színház zeneszerzője is voltál.

Zenekarokat alapítottam, melyek megzenésített verseket és erdélyi népzenét játszottak a nagyérdeműnek. De főleg politikai dalénekesként működtem. Egyedül. S nem tudom hány százszor léptem fel imigyen. Amíg hagytak, mert ugye „szeressük” a politikát. Közel 400 dalt írtam, meg a fene tudja, még mit (újságot, rádiót, önéletrajzot a Securitaténak, a román ÁVO-nak). Koncerteztünk, jártuk az országot. Minden erdélyi szépleányt meg akartunk ismerni, főleg közelebbről. Akkor még olyan jó volt a memóriám, hogy szinte mindegyik nevére emlékeztem és szinte sosem kevertem össze az egyiket a másikkal.

Gyűjtöttél népdalokat és népszokásokat...

Gyűjtöttem menyasszonyokat és népszokásokat is. Népszokásból kifolyólag gyűjtöttem menyasszonyokat. Sok feljegyzésem otthon maradt, nagyrészt elkallódtak vagy megsemmisítették őket. Gyermektartásért ez ideig még nem perelt be senki...

Hogyan élted túl a rendszert?

Kaptam bolondcédulát. Nem baj, fiam, rád fér, mondta az orvos nevetve. De egy bolondcédula nem volt elég mindenre. Barátaimmal, akiknek szintén írt ki bolondcédulát, karácsonyra megleptük őt egy kis rendőrrel, géppisztolyostul. Kaptam még gyomorfekélyt, szívritmuszavart, reumát, sok-sok hatalmi figyelmeztetést, s részesültem volt sok kedves, igaz, őszinte tekintetben. Főleg olyanok részéről, kik mást nem tehettek. Én mindig is szabad embernek vallottam magam, s ekképp éltem.

Mégsem lehetett maradásod. 1983-ban el kellett hagynod Erdélyt.

Bécsben az ENSZ magyar-román-francia-angol tolmácsa voltam a Kelet-Európai Osztályon. 1984-ben én töltettem ki velük a papírokat. Amerikába, Ausztráliába, Kanadába menekültek. Québecbe mentek, ha tudtak franciául. Rendkívül felelősségteljes és kimerítő munka volt. Egy hibás szófordítással elronthattad egy család életét. Ha jóindulatúan félrefordítottál, sem tudtad, nem lókötőnek segítesz-e, aki megkeserítette mások életét, és azért menekült, mert rájöttek. A lépcsőházban már vártak a menekültekre a szélhámosok, a szektások, a hittérítők, a politikusok...

Van-e jelmondatod?

Nem igazán. De mondjak egyet: Az élet édes, csak tudni kell nyalni...