Vakációs emlék

Minden tantárgyból jeles – olvasta anyuka elégedetten Ilonka év végi bizonyítványát. Összenéztek a szülők. A másodpercekig tartó varázslatos csendet apa határozott hangja törte meg:

– Még ma megvesszük a biciklit, ami neked annyira tetszett. Emlékszel arra az esős vasárnap délutánra? – fordult lánya felé.

– A BMX-et – mosolygott Ilonka. – Juj, de jó – ujjongott ugrálva az örömtől. Gesztenyebarna szeme tündökölt a boldogságtól.

A bordó hegyikerékpáron volt macskaszem, első-hátsó fék. És minden része csillogott. Elrugaszkodni a földtől, finom üléséről kormányozni a gépet, vágyálom. Suhanni a szellővel, versenyre kelni a villásfarkú lepkével, kacagni a gyorsulással, csodálatos élmény.

A másik szívet dobogtató meglepetés anyuka vacsora utáni bejelentése: – Hamarosan meglátogatjuk a nagyszülőket.

– Hát persze – nyugtatta válaszával, tekintetével kislányát apuka. Az autó tetejére erősített csomagtartóhoz szíjazva utazott a bicikli falura. Ilonka búzavirágkék masniját akkor lobogtatta legjobban a szellő, amikor a falu melletti dombról kerekezett lefele.

A mezei út egyik oldalán virágját bontó napraforgótábla. Méregzöld levelei összesúgtak: – Micsoda bringa, micsoda brin... – suttogásukat csak Ilonka értette igazán. A szemközti részen magasra nőtt kukorica. Minden száron kettő-három kukoricacső trónolt büszkén. Kakaóbarna bajusza hírül adta, ehető a tengeri. Leghamarabb a madarak engedtek a csábításnak, csapatostól vendégeskedtek a kukoricatáblán. Hatalmas szúrós levelű tök jókora sárga virága kíváncsiskodott. Az utat kémlelte, miközben méhecskék gyűjtötték virágporát.

És akkor hopp! Apró nyuszi a töklevél mögül egyenesen a bicikli elé ugrott. Elkerülhetetlen az ütközés. Ilonka a biciklire esett, térde vérzett, tenyere, karja csupa horzsolás. Zuhanás után tovább ugrott a BMX első kereke. A küllők közé szorult ágdarab szántotta a földet, közben sziszegő hangot hallatott. Ilonka, miután feltápászkodott, tekintetével a tapsifülest kereste. Az út szélén feküdt mozdulatlanul.

Szaladt a ház népe, segíteni sietett apa, mama. Ilonka biciklijére támaszkodva sántítva kullogott. Lába véres, ruhája csupa por, fájdalma kínzó.

– A nyuszit, a nyuszit ne hagyjátok ott! – mutatott a tapsifülesre. – De hát milyen nyusziról beszélsz? – kérdezte nagyapa.

– Mindent elmesélek, csak érjünk haza – kapaszkodott a kormányba.

Nagymama megtisztította unokája térdét, fertőtlenítette, bekötözte a sebet. Ilonka közben beszélt: – Nyuszival ütköztem. Biciklim alá futott a butus. Jaj, Istenem, talán meg is öltem!

Laci bácsi, a tapasztalt állatorvos tüzetesen megvizsgálta a tapsifülest, és szemüvegén igazítva azt mondta: – Pihenésre, szeretetre van szüksége. Mire újra tudsz biciklizni, akkorra a nyuszi is meggyógyul. Meglásd, jobban bír majd futni, mint a baleset előtt.

Megsimogatta a kislány aggódó arcát. Mikor a tapsifüles kinyitotta a szemét, lucerna, csokorba fogott nyúlsóska, friss cserbókalevél várta, s zománcozott tálban tiszta víz.

Gyorsan gyógyult a jó étvágyú tapsifüles, hátsó lábára támaszkodva füleit hegyezve jelezte, egészséges. Ilonka szomorúan vitte a baleset helyére.

Megzizzent a kukoricaszár. Megöregedett a kukoricacső. A tök sárga virágának helyén óriási termés pöffeszkedett. Apró katicabogár próbálgatta rajta pettyes szárnyait. Világát készült felfedezni. Súlyos fejét lehajtva posztolt a napraforgó.

A nyuszi könnyedén kiugrott a hátizsákból. Vágtatott a dombtetőre, ahonnét messze ellátszik. Hátsó lábaira támaszkodott, füleit a kislány felé billentette. Ilonka érezte, elköszönt. – Szervusz, nyuszi – suttogta. Nézte sokáig, öklével törölgetve könnyeit.

Hazafelé kerekezve már biztosan tudta, miről fogja az iskolában az első fogalmazást írni.