Vadkerty Katalin Bethlen-díjas

Somogyi Tibor felvételeAztán következett a szlovák nemzeti felkelés, amelynek jelszavaiban, propagandájában, sajtójában, falragaszain és röpcéduláin minden elhangzott, ami a párizsi békediktátumot magyar vonatkozásban megelőzte és követte: a szlovákiai magyar őslakosság eltávolításának, szétszórásának és beolvasztásának szándéka, számos barbár világtörténeti minta nyomán, amelyeket a csehszlovák fél s az őt fenntartások nélkül támogató szovjet diplomácia precedensként kezelt, amelyekre cinikusan hivatkozott.

Élt tehát a szándék, megszülettek a szigorúan bizalmas írott tervek, stratégiák és taktikák, és elkezdődött a gyakorlat. Nyomukban elhangzottak az első írott jajkiáltások, a csehországi deportáltak levelei, műkedvelő verses beszámolói, beadványai, Fábry, Peéry, Szalatnai röpiratai és naplói, néhány filmtudósítás, sajtójelentés, riport, tiltakozó egyházi és világi beadvány a szigorú törvényszéki retorziókkal stb. Ezeket követték az első regények és novellák – Dobos László, Mács József, Duba Gyula, Gál Sándor, Bereck József szépprózája, Gyurcsó, Dénes, Tőzsér és mások versei, majd az első kísérletek, hogy az akkor úgy-ahogy elérhető források, jórészt a korabeli sajtó elemzésével, vélemények, nyilatkozatok és közismert, személyesen is megélt tények szembesítésével megközelítsék az objektív történelmi igazságot, s kiderítsék, mi is főhetett a szovjet, a csehszlovák és a világpolitika boszorkánykonyhájában a felvidéki magyarok helyzetének „végső megoldására”. (A szlovák „konečné a definitívne vyriešenie” a hitleri német „Endlösung”-fogalom lekoppintása volt.) Ezek voltak Duray Miklós és a közelmúltban elhunyt Janics Kálmán jórészt Nyugaton megjelent, történetesen a Bethlen-díj kezdeményezői és alapítói, Illyés Gyula és Csoóri Sándor által pártfogolt munkái. A háttérszövegek, a politikai stratégia és taktika szakértői elaborátumai a cseh és szlovák hatalmi ágak, a köztársasági elnöki hivatal, a szakminisztériumok, főleg a cseh és szlovák belügy s a politikai pártok levéltáraiban lapultak. Csak a kommunista diktatúra öszszeomlása tette lehetővé, hogy bárki, aki a korszak eseményei iránt érdeklődik, tanulmányozhassa őket. Ekkor jött el Vadkerty Katalin pillanata. Mindjárt a levéltári fondok fölszabadítása után kutatni kezdte őket, s ezért az elkötelezett nemzeti és szakmai munkájáért ül most körünkben, hogy ezt a nagy erkölcsi súlyú díjat átvegye.

Vadkerty Katalin 1928-ban született Érsekújvárt. A pozsonyi Comenius (Komenský) Egyetem Bölcsészkarán szerzett történelem szakos oklevelet 1955-ben. Előadott a pozsonyi Pedagógiai (Tanárképző) Főiskola történelem tanszékén, majd 1960– 1987-ben, nyugdíjaztatásáig a Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének kutatója volt. E minőségében a kiegyezés utáni Felső-Magyarország gazdaságtörténetét búvárolta. A rendszerváltás (1989) után, az 1945–50-es levéltári fondok megnyitásával folyamatosan a jogfosztott és minden módon üldözött csehszlovákiai magyarság történelmével, a felvidéki magyarok elleni állami támadó hadműveletek kulisszatitkaival, módozataival és következményeivel foglalkozik a legszakszerűbb, teljesen egzakt, ezáltal támadhatatlan és cáfolhatatlan tudományos módszerekkel. Intenzív kutatásainak eredményét három magyar nyelvű könyvben foglalta össze (A reszlovakizáció. Kalligram, 1993; A deportálások. Kalligram, 1996; A belső telepítések és a lakosságcsere. Kalligram, 1999) Trilógiáját a Kalligram 2001-ben egy közös magyar nyelvű kötetben is kiadta (A kitelepítéstől a reszlovakizációig. Trilógia a csehszlovákiai magyarság 1945–1948 közötti történetéről, 703 lap), majd szlovákra fordíttatta, s a közelmúltban, 2002 októberében egyetlen kötetben a szlovák és a cseh olvasók részére is fölkínálta. (Maďarská otázka v Československu 1945–1948. Dekréty prezidenta Beneša a ich dôsledky na deportácie a reslovakizáciu. Kalligram, Bratislava 2002.) Az alapszöveget 32 levéltári dokumentum és négy korabeli magyar röpirat, Fábry, Peéry és Szalatnai munkájának szlovák fordítása egészíti ki. A könyv előszavát Szarka László írta, s a szlovák változat terjedelme 863 oldal. Kiadói és terjesztői forrásokból tudom, amit várnunk is lehetett, hogy tudniillik a szakma és a közönség rávetette magát, s a szlovák történészeket, akik eddig az egész kérdéskört felületesen, tájékozatlanul és mosott aggyal kezelték, a Vadkerty által fölmutatott tények és dokumentumok főbekólintották. Szerzőnk az idén szlovák szellemi elismerésben is részesült, ő nyerte el a Dominik Tatarka-díjat.

Vadkerty Katalin három eddigi könyvének különleges értékét az adja, hogy kizárólag saját levéltári kutatásaira épülnek, hogy szerzőjük nem kommentál, csak bemutat, elemez és tudományosan értékel, s egyfelől szilárd talajt hordott a korábban írt magyar munkák és eszszék alá, másfelől a csehszlovák soviniszta-imperalista nemzetállami politikát magyarázgató, mentegető, mosdató szlovák és cseh történetírás érvrendszerét is fölrobbantotta. Vadkerty munkái a források s a tények erejével bizonyítják, hogy az 1945-ben újraalapított Csehszlovák Köztársaság politikáját, amelyre nincs példa a történelmi Magyarország ezer esztendejében, az összes akkori pártok segédletével a hitleri és a sztálini barna és vörös fasizmus fertőzte meg, és bátorította az ország nem szláv népességének fölszámolására, javainak birtokba vételére. Nem hiszem, hogy a cseh és a szlovák történetírás Vadkerty trilógiájának szlovák nyelvű kiadása után a korábbi szellemben fog a magyar kérdésről értekezni; ilyen értelemben a szerző munkássága valószínű korszakhatárt jelent a csehszlovák historiográfiában.

Vadkerty Katalinnak kiváló egészséget, törhetetlen munkakedvet kívánok, Bethlen Gábor-díjához pedig tisztelettel és szeretettel gratulálok.

Elhangzott november 3-án Budapesten, a díjátadó ünnepségen