Utazás a nagy bizonytalanba

Az elsőfilmes Rasťo Boroš saját forgatókönyve alapján rendezte a Stanko című tragikomikus road movie-t. Tehetségről valló, erős elsőfilmes jelentkezés ez a 79 perces, izgalmas utazás a Szlovákia–Franciaország– Olaszország útvonalon. A napjainkban játszódó sztorit a film mellbevágó hitelességgel bontja ki. Elgondolkoztató, ígéretes bemutatkozó munka.

Három és fél évig forgatták a filmet, nagyrészt lenyűgöző olasz helyszíneken. Ez (az élő környezet) a road movie alapvető követelménye, mivel a táj varázsa szavatolja a fél sikert – ezúttal is így van ez. A hiányzó fél sikerhez pedig Rasťo Boroš megalkotta a remek forgatókönyvet, amelyből – Ivo Miko operatőr misztikus képeinek is köszönhetően – igaz filmet forgatott, kiváló színészi jelenléttel. Mindenféle cicoma és mellékszál nélkül, egyenes vonalú cselekményvezetéssel csak a fő motívumra koncentrált az alkotó: civil színészi játékkal és minimalista képi eszközökkel, a helyzetek utalásszerű kibontásával rendezett élvezetes, jó mozit. A Stanko kiúttalansággal sújtott durva életképet mutat be úgy, hogy a kiélezett drámai helyzeteket találó (nem alpári) humorral oldja.

Stanko (Peter Kočan) Olaszországban él egy ideje. Pontosabban: csak tengődik, mert egy lúzer. Nem boldogulna, ha a világ bármely pontjára vetné is a sors. Egy olasz vállalkozó piszkos ügyeihez asszisztál, de a boss épp meneszteni akarja őt, mert a fiú hibát hibára halmoz. Kap egy utolsó lehetőséget, hogy Szlovákiából új lányt szállítson a piacra. Stanko a szlovák közvetítőtől átveszi a tini lányt (Ivana Kanalošová), aki azt hiszi, a fiú Franciaországba, ott élő édesanyjához viszi. A hosszú, izgalmas úton – amelyet csak úgy tudnak megtenni, hogy vagy a lány, vagy Stanko lop üzletekben, kamionosoktól stb. – a lány egyre jobban magához édesgeti a fiút, aki a végén nem tudja, mitévő legyen. Adja át útitársát az olasz megrendelőnek, vagy...

Mindkét főszereplő finom érzelmekkel, hitelesen van jelen a film kockáin – élik, átélik vagy megélik a fárasztó és buktatókkal teli utat. Ezzel a maguk oldalára állítják a nézőt, aki valamiféle ideális megoldást, feloldozást vár. Mivel a helyzet kőkemény, ilyesmi nem létezik. Ebben a filmben sem. Bizonytalanul alakul a végső helyzet, valamiért mégis hittel tölti el a nézőt… Reménnyel, hogy a két főhős sorsa jobb irányba terelődhet. Nincs mese habbal, de a „talán még lehet másképp” esélye ott van. A főhős rossz körülményeivel, csupa negatív megoldást eredményező életvitelével együtt, nem mélybe rántó a film kicsengése – ez elsősorban annak köszönhető, hogy a fiú mélyen belül alapvetően jó, s képes őszinte kapcsolatot kialakítani.

Rasťo Boroš kezdő rendezőként jó irányba indult el: érzi, érti, okosan látja az életet, ismeri az emberi karaktert, s ami fontos, tudását életről és rólunk, emberekről érzékenyen tudja átültetni a (film)művészetbe.