Letartóztattak öt embert Matthew Perry halálának ügyében

matthew perry

Öt embert –, köztük két orvost és egy személyi asszisztenst – vádoltak meg Matthew Perry tavalyi, kábítószerrel összefüggő halála miatt.

Az érintetteket azzal vádolják, hogy ők szerezték azt a ketamint, amely októberben a színész halálát okozta. 

Az ügyészek a vádiratban azt állítják, hogy a Perry halálát megelőző hetekben az asszisztense és egy ismerőse két orvossal és egy drogkereskedővel együttműködve több ezer dollár értékű ketamint szerzett be a színésznek, aki régóta küzdött kábítószer-függőséggel.

A színészt, aki a Jóbarátok című sorozat Chandler Bingjeként vált világhírűvé, tavaly októberben találták Los Angeles-i otthonában arccal lefelé lebegve a jakuzziban. A decemberben kiadott boncolási jelentése azt állította, hogy Perry „a ketamin akut hatásaiba” halt bele.

A lap azt írja, hogy a letartóztatottak között van a „ketamin királynőként” emlegetett Jasveen Sangha, illetve Salvador Plasencia, egy sürgősségi klinika orvosa, aki egy másik orvossal, ”tavaly szeptember végén arról beszélgetett, hogy ketamint akarnak eladni Perrynek. Az ügyészek azt állítják, hogy Plasencia később hamis igazolást állított ki a hatóságoknak arról, hogy Perry a halálát megelőző időszakban mennyi ketamint fogyasztott.

Plasencia több ezer dollár értékben adott el ketamint Kenneth Iwamasának, Perry asszisztensének is, de Iwamasának a színész egyik ismerőse, Erik Fleming is szállított ketamint, amelyet Sanghától vásárolt. Az ügyészek azt állítják, hogy Iwamasa négy nap alatt több mint 20 adag ketamininjekciót adott be Perrynek, ami végül a színész halálához vezetett.

(24.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?