Üres kézzel senki!

Nem, nem raboltak el kicsi zöld emberkék, és nem tartottak fogva fénysebességgel száguldó űrjárművükön. A felcímmel mindössze a XI. Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny hangulatát próbáltam érzékeltetni. Mert a röpke hétvége során egy kicsit mindenki úgy érezhette magát, mintha nem is ezen a földön járna. Mintha minden – a dolgos hétköznapok, az iskola, a munkahely – messze került volna, mintha más nem is létezne, csak a verseny, a vers, a próza, a nagy megmérettetés különleges hangulata.

S hogy nemcsak én éreztem másnak az idei szavalóversenyt, arról lépten-nyomon megbizonyosodhattam, mert a Szlovákia más tájairól érkezett vendégek sem mulasztották el megjegyezni, úgy tűnik, Rimaszombat végre otthonná vált, tényleg magáénak érzi, és igényt tart az országos megmérettetés megrendezésére.

Bár a szervezők részéről kifogásolható, hogy a városban nem túl sok plakát hirdette az országos seregszemlét és annak kísérőrendezvényeit (én személy szerint egyetleneggyel sem találkoztam), mégsem kongtak az ürességtől a művelődési ház termei. Rimaszombat irodalomkedvelő lakossága számon tartja a Tompa-napokat, és igenis megtölti a nézőteret, ha érdekes, szívet és lelket gyönyörködtető produkciókat láthat. Márpedig ilyesmiben az idén nem volt hiány. Az Új Gömör és az Ilosvai Selymes Péter néptáncegyüttesek fergeteges produkciója méltán kapott nagy ovációt. Sajnálom, hogy lemaradtam a füleki Apropó Diákszínpad bemutatójáról, mert aki látta, az egekig dicsérte. A szombati döntőkről átfogó véleményt nem tudok mondani, ugyanis csak töredékeket láttam belőle. De volt szerencsém látni, hallani a verseny legjobb színvonalú kategóriáját, a IV. kategória versmondóit. A zsűri az erős mezőnyből végül nem is tudott legjobbat választani, három győztest is hirdetett, viszont a III. kategória prózamondói között senkit nem talált érdemesnek az első díjra. (Engedtessék itt meg egy személyes vélemény: 100 méteren se futnak mindennap világcsúcsot, de azért a leggyorsabbat mégis megilleti a dobogó legfelső foka…) Az esti záróünnepség jó sokáig elhúzódott, rengeteg díjat kiosztottak, a végén már szerintem senki sem tudta követni, mikor, kinek, mit is kell átadni, de a lényeg az, hogy senki sem tért haza üres kézzel Rimaszombatból.