Robert Downey Jr. főgonosz lesz

dd

Busás összegért tér vissza a Marvel-univerzumba Robert Downey Jr., valamint Anthony és Joe Russo rendezőpáros. A franchise a két szerzőre 80 millió dollárt szán, a színész pedig ennél is többet kaphat.

Robert Downey Jr. a minap a San Diegó-i Comic Con képregény-nagyvásáron bejelentette: visszatér a Marvelhez, de nem abban a szerepben, amelyben korábban láthatták a nézők. Ezúttal Doktor Doom, azaz Victor Von Doom, a Fantasztikus Négyes szupergonoszának zöld köpenyét és fémmaszkját ölti majd magára.

Egy jól értesült forrás szerint az 59 éves színész messze a legjobban fizetett tagja a Marvel-univerzumnak, eddig körülbelül 500 és 600 millió dollár közötti összeget vihetett haza a filmszerepekért. Egy másik forrás szerint Robert Downey Jr. azért egyezett bele a visszatérésbe, mert Russóék rendezik a filmet. „Ők voltak az egyetlenek, akikkel hajlandó volt együtt dolgozni” – állítja a forrás. A testvérpár két Bosszúállók-filmje összesen mintegy ötmilliárd dollárt hozott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?