Véget ért a tanév, kezdődhet a vakáció

Legutoljára 2017-ben és előtte csak 2006 -ban volt ilyen ,,szép” péntek: június 30. pénteki napra esett, tehát vége a hétnek, vége a júniusnak, és vége a tanévnek. Talán nincs gyerek, aki ne örült volna ennek. Szombaton pedig már szabad szappanozni, ahogy egy régi gyerekdal szövege is mondja, hétfőn meg Peti is már a szívére hallgathat.

Nemrég volt lehetőségem találkozni Böjte Csabával és az őt kísérő barátaival. Volt közöttük egy iskolaigazgató is, aki azt mondja az atyának: „Atya, este még megírom a tanévbúcsúztató beszédemet.” Erre az atya: „Figyelj, nem lenne jobb, ha a vakáció kezdetéről írnál? Mennyivel jobb szívvel fogadnák a gyerekek! Hurrá, itt a vakáció, mindenki vigyázzon magára, és akkor most menjünk Isten hírével!”

Elgondolkodtam azon, miért is mondhatta ezt az atya. Természetesen lehet nagyon sok olvasata ennek a mondatnak, de nekem azt sugallja, hogy ne az elmúlást hangsúlyozzuk, hanem a ránk, ebben az esetben a diákokra váró szép napokat hozzuk felszínre!

Kicsengettek. A tanév végén valakik elballagtak a sok virágcsokor közepette és a „Gaudeamus igitur, Juvenes dum sumus” éneklésével. Szép emlékek elevenednek fel bennem. Egykor, de már nagyon régen, 1977-ben megboldogult édesanyám is örült a ballagásomon kapott sok virágnak, örült, hogy vége lett egy időszaknak. Persze tudtam, amit édesanyám még jobban, de talán néhai nagyanyám a legjobban tudott: a további út nem lesz leányálom.

Gondolom, ma is így van ez. Elszaladnak az évek, az elsősökből majd lassan ballagók lesznek, az édesanyákban újra beindul az aggódás gépezete. Nem csodálom, hiszen a mai világ már össze sem hasonlítható a 77-es világgal, és már akkor is aggódtak. Azt gondolom, hogy ez a gépezet már a születéskor beindul, amikor az anya és a gyermek elválik egymástól.

Az aggódás olyan, mintha imádkoznál egy olyan dologért, amit nem akarsz, hogy megtörténjen – mondja a háromszoros Golden Globe-díjas amerikai színész, filmproducer és énekes, Robert Downey Jr. Amikor mélyebben elemeztem ezt a mondatot, azonnal két dolog jutott eszembe. Az egyik: ha a tanévzárásról beszélünk, talán már nincs miért aggódni, hiszen az egész mögöttünk van. Aminek meg kellett az iskolaévben a diákokkal történni, az biztos meg is történt. Ezért ne aggódjunk, aggódtunk már idáig eleget, hogy a kettes helyett egyes legyen! Amikor ezt írom, magamban azt mondom: bárcsak mindig ilyen aggodalmunk lenne!

A másik gondolat, ami az eszembe jutott, az volt, hogy mindig az előttünk álló idő ad okot az aggódásra. Hurrá, itt a vakáció! Aggódunk, hogy minden a legnagyobb rendben legyen a nyári szünidőben, a ballagó diákok esetében pedig aggódunk a további sorsukért.

Tanévzáró és nyári vakáció. Az iskolák kapui bezáródtak. Hurrá! A „vakáció kapui” pedig azonnal tágra nyíltak. Hurrá! Két olyan dolog történt majdnem egy napon, egy órában, aminek lehet örülni.

Ritkaságszámba megy, amikor a végnek és a kezdetnek is egyaránt lehet örülni. Június 30. egy ilyen nap. Most örüljünk annak, hogy valami elkezdődött, ma senkit ne érdekeljen, hogy lesz egyszer szeptember is!

Mindenkinek örömteli vakációt kívánok! Szolgáljon a szünidő mindenki testi-lelki épülésére!