Ünnepelnek a V4-ek

Pozsony. Mától három napon át kulturális programsorozattal emlékeznek meg a főváros különböző helyszínein a visegrádi együttműködés tizenöt éves jubileumáról.

Pozsony. Mától három napon át kulturális programsorozattal emlékeznek meg a főváros különböző helyszínein a visegrádi együttműködés tizenöt éves jubileumáról. A hazai kulturális tárca, a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete, illetve több más intézmény közös szervezésében megrendezendő eseménysorozat egy fotókiállítással kezdődik ma délután öt órakor a kulturális minisztérium dísztermében, ahol a visegrádi országok jeles közéleti és politikai szereplőiről készített portrékat tekintheti meg a közönség. A kiállítás május végéig, hétfő kivételével naponta 10-től 18 óráig lesz látogatható. Este hattól a Mladosť moziba várják az érdeklődőket, ahol öt ország (Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország, Szlovénia) öt rendezőjének az európai határnyitásról, a kultúrák különbözőségéről, egyben hasonlóságáról közösen készített filmjét vetítik. Holnap ugyanitt, ugyanebben az időpontban a Szolidaritás című, az 1980-as lengyelországi eseményeket bemutató filmet tekinthetik meg. Este nyolctól Török Ferenc Moszkva tér című filmje lesz műsoron. Csütörtökön szakmai vitafórumot tartanak a V4-es együttműködésről a Prímás palota tükörtermében, felszólal többek között Rudolf Chmel és Fodor Gábor szlovák, illetve magyar kulturális miniszter, Demszky Gábor Budapest főpolgármestere, Ján Čarnogurský volt miniszterelnök. Délután öt órakor képzőművészeti kiállítás nyílik a Zámočnícka utcai Milan Dobeš Múzeumban, amelyen 11 közép-európai konstruktivista művész alkotását tekinthetik meg az érdeklődők. A kiállítás május végéig tart nyitva, hétfő kivételével naponta tíztől este hatig. Öt órakor jazzkoncert kezdődik a Séta téri filagóriaépületben. Rossz idő esetén a Fekete Holló Klubba (Biela 6) várják a koncert közönségét. A programsorozat valamennyi rendezvényére díjtalan a belépés. (-cz-e)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?