Idén két magyar jelölt esélyes a Dosky-díjra

dd

Először fordul elő, hogy két hazai magyar művész is szerepel a szlovákiai színházi élet legjelentősebb szakmai elismerésének számító Dosky (Deszkák) díjak jelöltjeinek listáján, két különböző kategóriában. 

A jelöltek listáját a Kortárs Színház Szövetsége (Asociácia súčasného divadla) hozta nyilvánosságra. A rajta szereplőket egy színházi szaktekintélyekből álló bizottság szavazatai alapján állították össze: idén 38 színikritikus és újságíró szavazott tíz kategóriában. 

Hégli Dusan koreográfus, az Ifjú Szivek Táncszínház művészeti vezetője a Martin György utolsó szavai című táncelőadás koreográfiájáért és rendezéséért esélyes a díjra. 

dd

Forgács Miklós dramaturg, író és rendező a a Lilith című szlovák nyelvű darabért kaphat díjat, amelyet a Zsolnai Városi Színházban mutattak be Eduard Kudláč rendezésében. 

Magyar nemzetiségű művészt először 2015-ben jelöltek Dosky-díjra Gál Tamás személyében, aki meg is kapta az elismerést a kassai Thália Színház Rükverc című előadásának főszerepéért, ezzel ő lett az évad legjobb hazai színésze. Tavaly ugyanebben a kategóriában Oszlík Péter került be a legjobb háromba a Komáromi Jókai Színház Woyzeck című előadásában nyújtott alakításáért. 

Az ünnepélyes eredményhirdetést november 25-én tartják a pozsonyi Aréna Színházban. 

dd
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?