Újra összeállt a Mortifer zenekar

kk

Dél-szlovákiai rendezvényeken tűntek fel, a kétezres évek elejének egyik ígéretes formációja volt a Mortifer. A tinédzserek felnőttek, a csapat felfrissülve kezdett újra koncertezni és dalokat írni.

Az 1999-ben alakult zenekar közel tíz év kihagyás után 2021-ben már lejátszott egy koncertet, de mindezt újabb három év szünet követte.

A zenekar felállása folyamatosan változott az elmúlt két évtized során, a legfrissebb pedig kifejezetten izgalmasnak ígérkezik. Az alapító tagok – Bán Imi a mikrofon mögött, Lelovics Gábor gitáron és Szutyányi Adrián basszusgitáron játszik – mellett két új tag csatlakozott a formációhoz: Laczkó Sándor, akit a Hope Red gitárosaként és Gőgh Ákos, akit a Gorlo Volka dobosaként ismerhettünk.

A zenekar tagjai szerint a legnagyobb különbség a régi és az új Mortifer között a zenei fejlődésben és a hozzáállásban rejlik: az internet lehetővé tette, hogy az új dalokon online is dolgozzanak, a technika pedig, hogy a nappaliból demózzanak. A tagok azt is elmondták, hogy a régi dalok új formában, gitár-riffekkel és néhol új szöveggel szólalnak meg.

„Ez a történet 25 éve indult, akkor viszont nem kapta meg a lehetőséget, hogy kiteljesedjen” – mondta Lelovics Gábor gitáros. Június közepén a formáció a peredi falunapon mutatta be az új koncertrepertoárját, amely négy új dalt tartalmazott, és ahol kizárólag saját dalokat játszottak.

A csapat nemrégen közösségi finanszírozós kampányt is indított a donio.sk oldalon. Az új lemezüket támogatóik segítségével szeretnék rögzíteni, finanszírozni. „A kis segítség is segítség” –  hangsúlyozta Bán Imi, a zenekar énekese, aki elmondta, hogy a befolyt összegből szeretnék feljátszani, illetve újra rögzíteni a legismertebb régi dalokat is. „Komolyan gondoljuk, ezért az új dalok részleteiből egy rövid videót is készítettünk. Az új lemezt a www.mortifer.sk oldalon is lehet támogatni” – tette hozzá.

Koncertjei időpontjait a zenekar a közösségi médiában hirdeti ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?