Nehéz eldönteni, hogy a megrögzött Beatles-rajongók várják-e november 20-át. Kapnak egy új lemezt a gombafejűektől, de korántsem biztos, hogy elnyeri a tetszésüket, bár a végeredményről mindkét élő Beatle örömódát zengett. Gyakorlatilag Beatles-remixalbum jelenik meg.
Újjávarázsolt slágerek
A LOVE című korongot az együttes producere, az ötödik Beatle, Sir George Martin és fia, Giles állította össze a híres kanadai cirkusztársulat, a Cirque du Soleil produkciójához. A Dominic Champagne által írt 60 szereplős darab a zenekar történetét mutatja be. A júniusi Las Vegas-i díszelőadáson Sir Paul McCartney és Ringo Starr mellett tiszteletét tette John Lennon özvegye, Yoko Ono, első felesége, Cynthia, gyermekei: Julian és Sean, George Harrisont özvegye, Olivia és fia, Dhani képviselte.
A mű zenei alapja kerül a boltokba. „A lemez életre kelti a Beatlest, úgy érzem, mintha John és George is velünk lenne” – nyilatkozta Paul. „Apa és fia csodás munkát végeztek, remekül összekombinálták a felvételeket. Nagy hatással van rám a darab és zenéje egyaránt, olyan dalok is szerepelnek benne, amelyekről az évek során teljesen megfeledkeztem” – tette hozzá Ringo. (pj)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.