Túllépve a provincializmus határain

Dunaszerdahely. A Vámbéry Polgári Társulás, illetve a Kalligram Kiadó rendezésében került sor csütörtökön az esti órákban Hushegyi Gábor és Sőrés Zsolt Transart communication című kötetének bemutatására.

Dunaszerdahely. A Vámbéry Polgári Társulás, illetve a Kalligram Kiadó rendezésében került sor csütörtökön az esti órákban Hushegyi Gábor és Sőrés Zsolt Transart communication című kötetének bemutatására.

A mű az 1987-ben Érsekújvárott létrehozott Stúdió Erté két évtizedét foglalja össze; a fotókkal bőven illusztrált kiadványt akár egy sikertörténet krónikájaként is felfoghatjuk, hiszen a társulat szűkebb pátriánkban, de annak határain kívül is az alternatív, experimentális, inter- és multimediális művészet népszerűsítőjeként vált ismertté. A számos nemzetközi művészeti fesztivál megszervezésén kívül gazdag kiállítói, kiadói és művé?szetpedagógiai tevékenység jellemezte ezt a két évtizedet, mely 2007-ben végleg lezárult; a kortárs művészetben betöltött helyét és szerepét a Kassák Intermediális Kreatív Stúdió vette át, az egykori „ertések” azonban ma is szervezik kiállításaikat, vagy éppen publikálnak.

A Stúdió Ertéről egykor azt írta a kritika, hogy nem titkolt céljuk a provincializmus lenullázása, az egyetemes értékrend érvényesítése. Olyan egyetlen, egyetemes kultúráról álmodni, melyet mindenki magáénak vall, s melyet nem kell lefordítani, mert ő maga a nyelv, a múlt század nyolcvanas éveinek második felében több volt, mint merész vállalkozás, s túlment a rendszer elleni tiltakozás határain is. A kommunista hatalom által betiltott Iródia mozgalom legnagyobb hozadéka az volt – írja Juhász R. József költő, performer a mű bevezetőjében –, hogy az irodalomban elvetette a kisebbségi kulturális értékrendet, és helyette egy egyetemes értékrendet tartott követendőnek. A Stúdió Ertéről pedig elmondható, hogy az akkori kisebbségi identitás-mítoszt elutasítva az egyetemes művészeti élet legfrissebb irányzatait fogadta be, és ezen belül az elmúlt húsz év során a multimediális művészet egyik fontos platformjává nőtte ki magát. Mindez statisztikai adatokkal kifejezve: a 20 év alatt négy földrész 35 országának 326 művésze mutatkozott be a Stúdió Erté rendezvényein; tizennégy fesztivált, öt konferenciát, négy mailart kiállítást, hatvanegy koncertet, öt költészeti találkozót, hat kiállítást szerveztek három ország tizenhárom városában, és részt vettek az 1989 utáni Csehszlovákia valamennyi performance-művészeti eseményén.

A Stúdió Erté művészei által képviselt irányzatok nem tartoztak a nagy tömegeket vonzó mű?fajok közé – hangzott el a könyvbemutatón –, ám egy, a társadalmi konvenciókat elutasító, azokon túllépő generáció életérzéseit közvetítik; ezen kultúrtörténeti törekvéseknek állít emléket a kiadvány. (-lőrincz-)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?