Történetek a nagy háborúból

<p>A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma, valamint a Hagyományok és Értékek Polgári Társulás az első világháború centenáriuma alkalmából digitalizációs kampányt és országos méretű gyűjtést indított a még fellelhető első világháborús dokumentumok és emlékek feltérképezésére. Az összegyűjtött dokumentumokból, kiegészítve egyéb múzeumi anyaggal, „Népeimhez” – Történetek a nagy háborúból címmel vándorkiállítás készült, mely jelenleg a Brämer-kúriában látható.</p>

TALLÓSI BÉLA

Előre kell bocsátani: ezt a kiállítást látni kell. Mert minden elemével vonzó, az érzékeket aktiváló multimediális élménykiállítás a „Népeimhez” – Történetek a nagy háborúból. Az emléktárgyak, a háborúval kapcsolatos múzeumi „leletek”, dokumentumok, fotográfiák és levelezőlapok szemléletes és érzékletes installálásával a kiállítás szervezői, rendezői, létrehozói a múlt egy szeletét olyan módon rekonstruálták, hogy a látogató aktívan tud jelen lenni a száz évvel ezelőtt kirobbant és négy évig elhúzódó világesemény virtuális realitásában.

Minden igényt kielégítő élménykiállítás

Amit múzeumtechnikai eszközökkel és kortárs művészi eljárásokkal, megoldásokkal élővé lehet tenni a múlt időt őrző és a múlt szellemiségét hordozó „holt” (vagyis funkciójukkal a jelenben nem élő – muzeális értékű) tárgyakból, továbbá különféle dokumentumokból, azt a pozsonyi Brämer-kúriában látható anyagban magas szintű kreativitással élővé, átélhetővé, megélhetővé tették a kiállítás megalkotói. A szellemi-érzelmi átéléshez a már felsorolt múzeumi tárgyakon kívül hozzájárul a mozgóképes anyag, a kor zenei kultúráját idéző hangzóanyag, az esztétikus tablókon közzétett, jól tagolt szövegmagyarázat. Nem utolsósorban a korhangulatot megteremtő és a történelmi realitást érzékeltető kiállítási tér, amelybe a felsoroltak beépülnek. A háború valóságára utaló, a harctéri légkört idéző szimbólumrendszerrel (védősáncok, torlaszok, szögesdrót akadályok stb.) kialakított művészi installációs környezet – a téma köré szervezett időutazás kulisszájaként – a háborús-katonai emléktárgyakat segít visszavezetni az eredeti, történelmi kontextusba.

A nagy háború magántörténelme

És most nézzük az Ifj. Papp Sándor, a múzeum munkatársának ötlete és koncepciója alapján megvalósított kiállítás tartalmi részét! A vándorkiállítás két nagy egységre osztható. Az első rész konkrét személyek sorsán, családi történeteken keresztül enged betekintést a világháború eseményeibe. Ennek a résznek nyolc szereplője van, köztük tiszti akadémiát végzett hivatásos katona, ismert irodalmár, helytörténész, gazdálkodó és szakmunkás. Sorsuk által a kiállítás a nagy háború magántörténelmét fedi fel a látogatók előtt.

Átfogó nyolc tematikus egység

A tárlat másik része nyolc tematikus egységgel rekonstruálja a háborút és mindazt, amivel a nagy világégés járt. Ezek: A háború kitörése; Az Osztrák–Magyar Monarchia védereje; Harcterek; Az orosz betörés 1914–15; Hadifogolytáborok; A hátország; Kultusz és propaganda; A háború vége. Ahogy a megnevezésekből is kitűnik, ez a tárlategység – ahogy Ifj. Papp Sándor a megnyitón elmondta – az első világháború kronológiai és tematikus megközelítése mellett bemutatja a mai Szlovákia területéhez kapcsolódó eseményeket, egyebek közt bepillantást nyújt az első világháborús csallóközi hadifogolytáborok életébe, továbbá érinti a „keleti orosz betörést”, de informál a legendás pozsonyi Vashonvédről is, amely az első világháborús emlékek közül a nemzeti áldozatkészség szobrainak egyik jeles példája. Ezek bemutatására – ahogy már említettem – a kiállítás alkotói a harctéri viszonyokat idéző és beleélést segítő installációkat készítettek. A kifejező művészi környezet hatását erősítik, illetve az abban elhelyezett múzeumi anyag dokumentatív értékét nyomatékosítják azok az első világháborúval kapcsolatos mozgóképes archív felvételek, melyek a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet jóvoltából láthatók a kiállításon.

A háború, ahogy

a katonák látták

A „Népeimhez” – Történetek a nagy háborúból című vándorkiállítás fentebb leírt nagy egységét a Brämer-kúria földszinti galériájában kamarakiállítás is kiegészíti. Azoknak a katonáknak állít emléket, akik a nagy háborút fotózták. „A fotók az Érdekes Újság című képes lap első világháborús képsorozatából származnak, melyek a lap által 1914 karácsonyán kiírt pályázatra érkeztek be a harctéren szolgáló katonáktól” – ismertette a megnyitón Sipos Szilvia, a múzeum munkatársa. A pályázatra 1600 fotó érkezett be. Ezekből összeállítva adta ki az Érdekes Újság világháborús fotóalbumait, szám szerint tízet, füzetenként 12-12 fotóval. Az albumok küzül négy a Szlovák Nemzeti Múzeum – a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma gyűjteményébe is bekerült a kiállítást megelőző gyűjtőmunka során. Ezeknek az albumoknak a fotói kaptak helyet a kamarakiállításon.

Ne hagyjuk veszni múltunk emlékeit

Érdemes nyomatékosan odafigyelni Szoleczky Emese, a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársa szavaira, aki a megnyitón a következőképpen indította útjára e kiállítást. „Egy vándorkiállítás csak szemezgethet az egyes témákból, a rendelkezésre álló dokumentumokból, tárgyakból: egyszerre kíván bemutatni jellegzeteset és különlegességeket. Így történt ez ebben az esetben is. Ezen tárlat gondolatébresztő, s egyben üzenet is: kötelességünk a kerek évforduló alkalmából megemlékezni a világháború nemzedékéről, a ránk maradt tárgyakat és dokumentumokat értőn megőrizni utódainknak a családban, vagy közgyűjteményekre ruházni át ezt a feladatot. Ne hagyjuk veszni háborús-katonai múltunk emlékeit, tegyük ezeket történelmi emlékezetünk részévé, hiszen erre a modern technika ma már lehetőséget nyújt.” Szinte rímelnek erre Ifj. Papp Sándor megnyitón elhangzott szavai, aki meggyőződéssel fejezte ki, hogy „az évforduló négy éve alatt a vándorkiállításnak is sikerül felhívni a szakma és a nyilvánosság figyelmét az eddig még fel nem térképezett első világháborús emlékek dokumentálásának fontosságára.”

A „Népeimhez” – Történetek a nagy háborúból című kiállítás az évforduló éveiben közel 20 helyszínen lesz látható.

Az Új Szó a rendezvény médiapartnere

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?