Több a sokknál

A mostanság ismét felkapott Steve Martin (Fergeteges forgatás, Novocain) biztosra ment: Tom Hanks után szabadon elkészítette A szerelem hálójáb@n koppintását, csak éppen a szőke Meg Ryan helyett a fekete Queen Latifah bonyolítja a helyzetet. A nagysikerű limonádé történet nem csak Amerikában vonzott milliókat a mozikba, és nem is elsősorban színészei (Tom Hanks, Meg Ryan) miatt népszerű, hanem a romantikus keretnek köszönhetően. Ráadásul a romantikus vonulatot szépen emeli ki a technika vívmányaival: bár felmérések nem készültek, de szinte biztos vagyok benne, hogy a film hatására több millió nő kezdett el internetezni.

Steve Martin egy családi válságban szenvedő ügyvédet alakít, aki az interneten igyekszik kárpótolni magát az élet viszontagságaiért. Persze a chaten felcsípni szándékozott nő nem is szőke, nem is fiatal, és a legkevésbé sem ügyvéd, sokkal inkább egy lepcses szájú, elítélt fekete replika, aki tudatosan csavarta az ujjai közé a mit sem sejtő zöldfülű nőcsábászt. Persze az ismerkedés után nincs visszaút, a nő lerázhatatlan, aki addig nem hagyja békén áldozatát, amíg az meg nem oldja büntetőperét (kelepcébe csalták egy bűnügy során, de persze ártatlan), s cserébe a férfit viszszavezeti a családi boldogságba (két gyerek és a feleség).

Steve Martin mozija semmiféle többletet nem képes és nem is igyekszik nyújtani, mint az átlag amerikai komédiák. Szirupos, bizonyos pillanataiban romantikus, az amerikai közönség számára talán még humoros is (egy európai néző számára inkább idegesítő). A forgatókönyv amolyan tizenkettő egy tucat, a dramaturgia úgyszintén, a képi megoldások takarosak ugyan, de kiszámíthatóak, és nem képesek meglepetést okozni. Az ősz hajú színész az elkeseredett mimikájával és kiszolgáltatottságával sajnálnivaló, Latifah pedig idegesítő – a néző nem képes azonosulni vele és problémájával, és mindez a legkevésbé a bőrszín miatt van. Az amerikai komika sajátos stílusa a tengerentúlon népszerű, de a nálunk a Chicago előtt jószerivel ismeretlen hölgy viszont ezzel a mentalitással nem tud nézőket vonzani a mozikba. Bár a történetben van némi drámai él, semmi esetre sem vehető komolyan. A konzervatív, idős, régi vágású hölggyel kapcsolatos (Joan Plowright) antiszemita poénkodás megmosolyogtató ugyan, de biztos vagyok benne, hogy Amerikában ez mindennapos és nem is olyan vicces konfliktusforrás. Talán éppen emiatt az egyenjogúság élharcosa is a mozi, jótékony PR-munka, amely egyszerre hirdeti az emancipációt és a technika jótékony forradalmát. És persze a nők számára azt, hogy minden zsák megtalálja a foltját. Szerelem a négyzeten, és a végén minden szinten, szinte minden.

Mi lenne velünk Amerika, és az internet nélkül? Csupán a tiszta érzések és érzelmek maradnának. Odaát ez biztos unalmasnak hangzik... (mozinet)

Több a sokknál (Bringing Down the House), színes, amerikai film, 105 perc, R.: Adam Shankman, Szereplők: Queen Latifah, Steve Martin, Eugene Levy, Jean Smart, Joan Plowright