Táncban az orwelli állatfarm

„Szeretném tudni, vajon milyennek lát a kutyám…”Kleb Attila felvétele Mozart Idomeneojának táncbetéteit koreografálta a Párizsi Operában. Az előadást Fischer Iván rendezte, akihez évek óta szoros művészi kapcsolat fűzi.

Táncosként több helyen lépett már közönség elé a világban. Koreográfusi minőségben hol dolgozott külföldön?

Ha csak az igazán jelentős munkáimat tekintem: Liverpoolban, Koppenhágában és Svájcban. 1992-ben egy angol képzőművésszel közösen hoztunk létre darabot. Látott a BBC-ben, tetszett neki az üvegdobozos előadásom, és felhívott, hogy szeretne velem dolgozni. Küldött egy videót, hogy nézzem meg az alkotásait, s mivel inspiráltak a művek, kiutaztam hozzá Liverpoolba, és két hét alatt megszületett a darab. Izgalmas munka volt. Később Budapesten is bemutattuk. Svájcban a Da Motus! nevű együttessel dolgoztam. Őket én kerestem meg. Láttam egy előadásukat, és megmutattam nekik a munkáimat. ĺgy született meg az a szabadtéri produkció, amelyet szokatlan erdei sétának is nevezhetnénk, hiszen a közönség velünk, a táncosokkal együtt mozgott a szabadban. Én például egy négy méter magas fa tetején ültem, mint szobor-istennő. Koppenhágában Anita Sai szólított meg. Látott Az úrnőben, és felkért, hogy csináljuk meg a Médeát. Ez már igazi szuperprodukció volt. Másfél hónapom volt a munkára. Én készítettem a koreográfiát, és a címszerepet is eltáncolhattam.

Koreográfusként hol dolgozik szabadabban, otthon vagy külföldön?

Külföldön sokkal nehezebb a munka. Rengeteg stresszel jár. Előbb el kell fogadtatnom magam, hiszen nem ismernek a táncosok. Idegen közegben mindig duplán kell bizonyítanom. Otthon is folyamatos megmérettetésben van részem, de a külföldi meghívás mindig tartogat néhány útvesztőt.

Fischer Ivánnal mikor került kapcsolatba?

Amikor Halász Péterrel és a Fesztiválzenekarral közösen A fából faragott királyfit csináltam. Emlékezetes botrány volt az előadás a Zeneakadémián. Az akkori rektor ugyanis nem engedte meg, hogy színpadot csináljunk. Erre aztán kitaláltam, hogy akkor a zenekari tagok között táncolok. Münchenben szerencsére nem voltak korlátok. Ott mindent lehetett. Amikor aztán a Kabarén dolgoztam, megkértem Ivánt, hogy tanítsa be nekem Csajkovszkij V. szimfóniáját. Iván fantasztikus ember. Nyitott művész. Egészen különleges személyiség. Megjelent a próbateremben, beállította a zenekari jelenetet a táncosoknak, s úgy, ahogy volt, öltönyben kúszott-mászott a földön. Ő most a Lyoni Opera zeneigazgatója, és felkérték őt, hogy rendezze meg Párizsban a Mozart-művet. És úgy döntött, hogy engem hív meg munkatársának.

Egy opera nem nagyon ad lehetőséget a koreográfusnak. Ez esetben is csupán táncbetétekről beszélhetünk.

Én ezt alkalmazott munkának tartom, hiszen három táncbetétet kellett komponálnom a műhöz. Régebben többször csináltam ilyet, ma már azonban csak kivételes helyzetekben, kivételes alkotóknak mondok igent ilyen felkérésre. Fischer Iván pedig zseniális művész.

Paradox helyzet: előbb dolgozott a Párizsi Operában, mint a Magyar Állami Operaházban.

Ez az élet koreográfiája. Fischer Ivánnal mindenesetre nagyon élvezetes volt a munka. Nem esett nehezemre alkalmazkodni a koncepciójához, hiszen sok mindenben egyformán gondolkozunk. Maga a műfaj nagyon behatárolt. Olyan koreográfiát kellett létrehoznom, ami egyébként eszembe sem jutott volna. Trójából hazatérő katonák győzelmi táncán ezt megelőzően nem sokat gondolkoztam. Nehéz munka volt. A legtöbb energiát azonban a táncosok kiválasztása igényelte. Két hónappal a próbák előtt mentem ki válogatni. Százhúsz jelentkezőből egy nap alatt kellett kiválasztanom a legjobb tizenhatot. Rémálom volt!

Minden érdeklődő „helyből” jött?

Nem. Egyik sem. Az Opera táncosai csak balettprodukciókban vesznek részt, operaelőadások táncbetéteiben nem. Ez meghirdetett válogatás volt. A franciák mellett holland, német, orosz és dél-amerikai táncosok kerültek be az előadásba. Öt hétig tartottak a próbák, és tíz előadásra szólt a szerződésünk.

Gondolom, mindenben a kedvébe jártak.

Problémák mindenütt adódnak. Ezt Párizsban sem úsztuk meg. Egyetlen jelmezes próbát tarthattunk, ami abszurd. Másnap ugyanis, tőlünk függetlenül, kitört a sztrájk a színházban.

Szakmailag mennyit nyom a latban, hogy Párizsban dolgozott?

Ha csak egyetlen percnyi koreográfiát készíthettem volna a darabhoz, akkor is azt mondom: megérte, elvégre a világ egyik leghíresebb Operájában dolgozhattam. Az utamon pedig úgyis a saját társulatom visz tovább.

Legfrissebb itthoni munkája Shakespeare egyik leghíresebb szerelmi drámája, a többes számba tett Rómeó és Júlia.

Vagyis Rómeó(k) és Júliá(k). Ugyanis mire hazajöttem Párizsból, kettészakadt az ország. Ez a darab pedig, a két veronai család által a kettévált világról is szól. Nálam most minden férfi Rómeó és minden nő Júlia.

Érdekes koncepció.

Ennek az előadásnak a Trafóban lett az otthona, következő koreográfiámat, az orwelli Állatfarmot azonban ismét a Katona József Színház közönsége láthatja. Ennek októberben lesz a bemutatója.

Shakespeare után Orwell?

Az Állatfarm kedvenc regényeim egyike. Leköt a benne lévő társadalmi feszültség, és az ezzel együtt járó kérdés, hogy vajon humánusabb-e az állat, mint az ember? De a hamis illúziókról, a különböző demagógiákról is szól a történet. A következő egy hónapot mindenestre a kutyám megfigyelésével fogom tölteni. Szeretném tudni, vajon milyennek lát engem, a gazdáját, és egyáltalán: mit gondolnak rólunk, emberekről az állatok?