Tájainkon koncertezik a hardrock zenekar

A Black Sabbath, a Deep Purple és a Led Zeppelin után a negyedik nagy angol hardrock alapegyüttes, az 1969-ben megalakult Uriah Heep az eddigi pályafutása során húsz stúdiólemezt adott ki. Az új, Wake The Sleeper címmel júniusra várható. Az alapító tagok közül már csak Mick Box gitáros tagja a zenekarnak.

A Black Sabbath, a Deep Purple és a Led Zeppelin után a negyedik nagy angol hardrock alapegyüttes, az 1969-ben megalakult Uriah Heep az eddigi pályafutása során húsz stúdiólemezt adott ki. Az új, Wake The Sleeper címmel júniusra várható. Az alapító tagok közül már csak Mick Box gitáros tagja a zenekarnak.

A Uriah Heep idei turnéja keretében március 27-én a budapesti Petőfi Csarnokban, egy nappal később Pozsonyban, az Aréna Színházban mutatja be műsorát. A pozsonyi koncertre két belépőjegyet sorsolunk ki azok között, akik hétfőig beküldenek szerkesztőségünk címére legalább két Uriah Heep-albumcímet. A nyertes személyesen is találkozhat az együttes tagjaival! A postai levelezőlapon tüntessék fel: Uriah Heep-játék, és telefonszámot is kérünk! (p)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?