Szubjektív summázás

Faludy György alig győzte dedikálni műveit nagy sikerű estje utánFecsó Yvett felvételeA Magyar Kulturális Napokon történtekre való kései írásbeli reflektálás nálam a valóságba való viszszazökkenés nehézkességének tudható be. Utoljára akkor éreztem magam így, amikor boldogult egyetemista koromban hazaérkeztem a négy hónapos budapesti részképzésről. Az ember először hitetlenkedve, kétkedve fogadja a jót, később megittasul tőle, majd lassan természetes gyakorlattá válik számára, hogy egyik este elsétál egy Muzsikás-koncertre, másik este az új Szabó István-filmet nézi meg, Faludy Györggyel találkozik, esetleg megtekinti a Mácsai-estet, amelyről annyit hallott a tévében. Eközben mindvégig magyarul beszélnek körülötte, régi ismerősökkel találkozik, megvitatják mondjuk a posztmodern irodalomelmélet jövőjének problematikáját, aztán éjfél körül szórakozottságában majdhogynem magyarul mondja be a taxisnak a címet.

A műsorfüzet bevezetője szerint a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete régi tervét valósította meg ezzel a rendezvénysorozattal, amely felett Rockenbauer Zoltán magyar kulturális miniszter vállalt fővédnökséget. Ha ő személy szerint nem is tette tiszteletét Kassán, a minisztérium államtitkár-helyettese a zárónapra megérkezett, és csodálkozva szólta el magát, hogy Benczúr Gyula, a városhoz igencsak erős szálakkal kötődő festőfejedelem műveiből miért csak most rendeztek nagyszabású, átfogó kiállítást. Nos, nem csupán ezen lehetett csodálkozni az öt nap alatt, hiszen a tavasszal egyszer már megéljenzett Sebestyén Mártát és a Muzsikás együttest kivéve valamennyi rendezvény ősbemutatónak számított Kassán, ennek megfelelően hatalmas érdeklődés kísérte. Maguk a szervezők is láthatóan meglepődtek ezen, hiszen négy alkalommal fordult elő, hogy a nagyérdemű egymást taposta az ülőhelyekért, végül több tucat érdeklődő kinnrekedt vagy ácsorogni kényszerült. Az események előremozdításában nagy szerepet vállalt a kassai magyar főkonzulátus is, nem beszélve a helyi Csemadokról, a Thália Színházról és a számtalan önkéntesről. Mivel a továbbiakban főleg az egyes programokról lesz szó, dicsérjük meg a Magyar Intézet körültekintő, „ebből is egy kicsit, abból is egy kicsit”-jellegű válogatását. Az öt estét abszolváló szlovák néző többé-kevésbé átfogó képet kaphatott a jelen magyar kultúrájáról, a szlovákiai magyar pedig végre megnézhetett és meghallgathatott olyasmiket, amikre régóta fájt a foga. A magyar kultúra ez idáig nem prezentálta magát Kelet-Szlovákia fővárosában ilyen nagyszabású eseménysorozattal, és a tervek szerint ez minden páratlan év őszén így lesz.

A megnyitón elhangzottt beszédek visszatérő fordulata volt a két közép-európai nép egymás mellett élése, a nemzeti kultúrák közötti párbeszéd, a sokféleség mint pozitívum, és Kassa, mint a tolerancia és a soknyelvűség városa. Ezek a kassaiak, a schusteri hagyományokhoz híven, imádnak tévékamerák előtt bohóckodni, gondoltam, amikor Varga György magyar főkonzulnak átadták a város szimbolikus kulcsát. E gesztus azonban többnek bizonyult, mint hittem, hiszen a párhuzamosan zajló cseh kulturális napok szervezői mellett a magyarok is ténylegesen birtokba vehették a várost. A szlovák vendéglátók igyekeztek előszedni agyuk rejtett zugaiban tárolt csekély magyartudásukat, és rendkívül hálásak voltak, amikor Nemeskürty István millenniumi kormánybiztos úgy kezdte megnyitóbeszédét, hogy „Vážené dámy a páni!”. A programdömpinget két kortárs képzőművész kiállításával nyitották a Kelet-szlovákiai Galériában, Szépfalvi Ágnes és Nemes Csaba tárlatának ismertetője filmes műfajt, storyboardszerű megközelítést ígért, én mégis inkább a képregényt, azaz a comics műfajt véltem felfedezni. A rajzos történetmesélés e sajátos módja nálunk kuriózumnak számít, a megnyitón tolongó fiatalok számából arra következtettem, bőven lesz érdeklődés iránta a továbbiakban is. Koltay Gábor rendező Nemeskürty István forgatókönyvíróval együtt látogatott el a Sacra Corona kassai bemutatójára, amelyen végül alig jutott hely a díszvendégeknek. Salamon, Géza és László királyok története, a nemzet- és társadalomépítés e nehéz, de jól végződő korszaka rengeteg nézőt vonzott. A szlovák befogadókat szinkrontolmács segítette, nemcsak ezen a vetítésen, hanem valamennyin. Láthattuk még Tímár Péter Vakvagányok című filmjét, a Mészáros Márta-féle Csodálatos mandarint, a Meseautó új feldolgozását és A napfény ízét, melyet nem csupán Ralph Fiennes miatt volt érdemes megnézni.

A Muzsikásról írásban keveset lehet elmondani, meg sem kísérlem. Faludy György viszont megér egy bekezdést. A természet csodája ő, szellemi frissességével mindenkit elkápráztat, és ritkán hallani tőle kétszer ugyanazt a történetet. Nem óhajtott műsorvezetőt, saját magát „moderálta”, a közönség kérdéseire válaszolt, a közönség pedig többek közt a terrorizmusról, Márai Sándorról, valamint a hosszú élet titkáról kérdezte. A válaszokat nem ismertetem, de sajnálhatja, aki lemaradt róla. A Thália nézőtere úgy festett, mint egy bemutatón, ez egyébként megismétlődött Mácsai Pál Örkény-estjén is, ahol a színész az író testét öltötte magára. A darab nem szokványos előadóest, nem a szerző művei állnak elénk, hanem maga a szerző. Megmaradt levelei, interjúi, családi magnószalagok alapján készült az utóbbi évek legsikeresebb egyszemélyes színházi előadása, amely a Komédiumban eddig százkilencvenkilencszer került színre, és akkor még nem számoltam a vidéki és külföldi előadásokat.

Benczúr Gyuláról már esett néhány szó, a festő munkásságáról Bellák Gábor budapesti művészettörténész beszélt, hangsúlyozva, hogy szinte minden, amit a 19. századról agyunkban vizuálisan őrzünk, Benczúrnak köszönhető. A kor jellegzetes arcai, gesztusai jelennek meg ezeken a festményeken. A hivatalos Magyarország állandó megrendelésekkel látta el a festőt, a reprezentatív portré Benczúr működése nyomán lett a századforduló egyik legkedveltebb műfaja, melyet azután több tanítványa mesterének modorában művelt tovább. Kassán az akadémikus stílusú festészet egyik legjellegzetesebb alkotása, a Hunyadi László búcsúja is látható, sőt ceruzarajzokat is tanulmányozhat a látogató.

A rendezvénysorozat megkoronázására Ránki Dezsőt és Klukon Editet szemelték ki a szervezők. A zongoraművész házaspár világszínvonalat képvisel, 1985 óta játszanak rendszeresen együtt. Nagy szeretettel és érdeklődéssel nyúltak a négykezes zeneirodalom remekműveihez, ami pedig eddig nem létezett négykezes átiratban, azt ők maguk írták át. Laikusok és zeneértők egyaránt elégedetten távoztak, mivel az ügyesen válogatott repertoárban ki-ki megtalálhatta a neki tetsző darabot.

Az öt nap eseményeit Mádl Ferenc magyar államfő kassai látogatása is színesítette, aki kíséretével még a hivatalos megnyitó előtt látta a Benczúr-kiállítást, és a kiszabott protokollperceknél jóval több időt töltött a galériában. A szemfülesebbek a Szabó István-filmet követően Szakcsi Lakatos Béla koncertjét is végigélvezhették, a zongorabűvölő dzsesszista ugyan nem a kulturális napokon lépett fel a Tháliában, de jó időben, jó helyen és jó közönség előtt. A rendezvénysorozat az 1956-os eseményekre való emlékezéssel zárult, a búcsúbanketten persze 1968-at is megemlítették, magyarok, szlovákok és csehek poharaztak békésen egymás mellett. Tényleg nehéz volt rádöbbenni, hogy vége, és hogy két évet kell várnunk a legközelebbi kassai Magyar Kulturális Napokra. De megfogadtuk: kivárjuk, történjék bármi...