Szólótáncverseny Komáromban

Komárom. A Hagyomány Alap és az Ifjú Szivek Magyar Táncegyüttes hat év kihagyás után tavaly ismét megrendezte a „Deákos” Szólótáncversenyt, melyre nemcsak hazai, hanem magyarországi résztvevők is érkeztek. Idén november 24-én a komáromi RÉV Magyar Kultúra Háza ad otthont a rendezvénynek.

Komárom. A Hagyomány Alap és az Ifjú Szivek Magyar Táncegyüttes hat év kihagyás után tavaly ismét megrendezte a „Deákos” Szólótáncversenyt, melyre nemcsak hazai, hanem magyarországi résztvevők is érkeztek. Idén november 24-én a komáromi RÉV Magyar Kultúra Háza ad otthont a rendezvénynek. A versenyen két kategóriában indulnak a versenyzők: az elsőben a gyerekek, 15 éves korig; a másodikban a felnőtt szólótáncos és a felnőtt párok. A versenyzők összlétszáma 70 fő. Az idén is érkeznek a hazai résztvevőkön kívül magyarországi versenyzők is, a gyerekkategóriában Győr, Vál, Gyúró, Szászhalombatta képviselteti magát. A hazai résztvevők túlnyomó többsége a nyugat-szlovákiai régióból jelentkezett, de lesznek füleki, kassai, nagyidai, abaújszinai résztvevők is. (as)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?