Szökik a nagymama

 

Messze még a márciusi bemutató, de a próbák már hetek óta folynak. Komédia nyolc temetésben – ez az Átutazók műfaji megjelölése. Eszenyi Enikő, a darab rendezője egy izraeli drámafesztiválon találkozott vele, s annyira megszerette, hogy húsz vígszínházi és két vendégművésszel most ő is színre viszi. „Nagyon szép, nagyon különleges előadást láttam Izraelben, de a miénk más lesz – ígéri. – Életem legrövidebb darabja, ötvenöt oldal a szöveg, de meglepő a stílusa, rendkívül érdekes a formája. A történet mozaikszerűen építkezik, izgalmassá teszi a sok helyzetgyakorlat, a zene, a mozgás. Díszlet nem nagyon lesz, mindössze néhány dolog. A maszkok, a ruhák kicsit elemeltek lesznek, végig ugyanabban a jelmezben marad mindenki, teljesen emblematikusak lesznek a figurák. A csendek, a fordulatok is izgalmassá teszik a cselekményt, a mozgás nem áll le soha, csak lassulás lesz és gyorsulás, egészen izgalmas koreográfia.” Hanoch Levin korábbi darabját, Az élet mint olyant Kern Andrással, Kútvölgyi Erzsébettel és Rajhona Ádámmal mutatta be nemrég a Vígszínház, ezt az előadást a pozsonyi Astorka fesztiválon tavaly ősszel a szlovákiai közönség is láthatta. Az Átutazók is mély szonda a hétköznapokba, minden mondatát humorral és bölcsességgel itatta át a szerző, és a halált sem sötét tragédiaként vetíti elénk, hanem mint életünk természetes velejáróját. „Pár abszurd íróra emlékeztet Levin stílusa – vélekedik Eszenyi Enikő. – Nekem Beckett és Ionesco jutott az eszembe. A humort és a tragikumot úgy vegyíti Levin, hogy közben majd megszakad a szív. A zene pedig még tovább emeli a darab humorát, drámai erejét.” Bobe Globcsik, a nagymama alakja Törőcsik Mari megformálásában kel életre. A kétszeres Kossuth-díjas színésznő Dosztojevszkij Ördögök című darabjában 1986-ban, Kornis Mihály Kozmájában 1988-ban vendégeskedett a Vígszínházban. Most, huszonöt évvel később egészen rendhagyó szerepben láthatja majd őt a közönség. Nyolcszor vagy kilencszer egyetlen szó nélkül megy át a színen.„Ebben az évadban már nem akartam új szerepet vállalni, a régiekből is leadtam – mondja Törőcsik Mari. – A Nemzetiben is csak egy szerepet hagytam meg, a másikat a Centrálban játszom. Hogy a Vígbe miért jöttem el? Tavaly nyáron Enikő meglátogatott a velemi házamban, és hosszasan beszélgettünk a diófa alatt. Akkor kérdezte meg, hogy volna-e kedvem játszani az Átutazókban. Először csak mosolyogtam a felkérésén, hiszen váratlanul ért. Dolgoztunk mi már együtt filmben is, színházban is. Nagyon szerettem vele játszani, de rendezőként nem ismerem, illetve tudom, hogy Prágában és Pozsonyban is szeretik a munkáit. De mondom, először csak kacagtam az ajánlatán, de addig-addig ecsetelte a szerepet, hogy igent mondtam neki. De figyelmeztettem őt, hogy van egy szokásom: tíz napig nem írok alá szerződést, mert ha nem tetszik a dolog, elmegyek. Aztán mégis kivételt tettem vele. Az olvasópróbán már aláírt szerződéssel ültem.” „Izgultam nagyon, hogyan reagál majd Mari a felkérésemre – mondja Eszenyi Enikő –, hiszen nem titkolhattam előtte: egyetlen szava sem lesz az előadásban. Bejön, kimegy, miközben zajlanak körülötte az események. – Meg sem szólalok a darabban? – kérdezte. – Hiszen én azt tudom a legjobban! – És most itt van velünk. Nagy álmom válik valóra. Óriási ajándék az életemben és a társulat életében is, hogy Törőcsik Mari velünk próbál, és velünk fog játszani. Látom, hogy jó kedvvel dolgozik, jól érzi magát közöttünk, és tudja, hogy mennyire fontos számunkra a jelenléte.”Darabbeli pályatársai közül többel is dolgozott már Törőcsik Mari az elmúlt évek során, csak a fiatalok nevét kell megjegyeznie. „Sajnos kicsit már hülyülök – veszi humorral a helyzetet. – Figyelmeztettem a gyerekeket, hogy jó ideig nem fogom a nevükön szólítani őket. A Katona József Színházban is így voltam, amikor a Szent György és a sárkányt próbáltam, pedig annak már tíz éve is van. Nagy Ervin nevét, aki pedig csodálatos színész, még a tizedik előadás után sem voltam képes megjegyezni. A díszletben kérdeztem meg tőle, hogy ki is vagy te? – Én vagyok az unokája! – mondta. De a neved, mondd a neved! És időbe telt, míg megjegyeztem. Azóta sajnos el is felejtettem.”Átutazók, negyedik jelenet. Törőcsik Mari első megjelenése a darabban. Bejön Bobe Globcsik hálóingben, felette kabát, kezében kis bőrönd. Mögötte a fia, Munia (Reviczky Gábor), annak felesége, Lola (Hegyi Barbara), és a fiuk, Zigi (Varju Kálmán). „A nagyi szanatóriumba megy. Friss levegőt szív majd, meggyógyul és hazajön” – mondja Lola.Törőcsik Mari megáll. Csend. Mindenki rá figyel. Aztán megindul visszafelé, de a fia útját állja. Nem maradhat. El kell, hogy menjen. Szükség lesz a szobájára.Megfagy a levegő a próbán. Aztán újra és újra, ahogy Törőcsik Mari és Eszenyi Enikő akarja.