Szokások szilveszter körül

December 26–27-én köszöntik a magyar falvakban az Istvánokat és a Jánosokat.

December 26–27-én köszöntik a magyar falvakban az Istvánokat és a Jánosokat. Tekintettel arra, hogy e két férfinév igen népszerű hazánkban, az István- és János-napi köszöntés a karácsonyi ünnepi ciklus fontos része: baráti ünneplő alkalom, mikor az ismerősök meglátogatják egymást, és munkaszüneti nap lévén, terített asztal mellett elszórakoznak.

Aprószentek napja (december 28.)

Sok helyen vesszőből font korbácscsal megcsapkodják a lányokat, hogy egészségesek, szépek legyenek. A korbácsolás Győr–Sopron megyében a legényavatással kapcsolódik össze. A legények végiglátogatják a lányos házakat, és szép, régies dallamú ének kíséretében korbácsolják a háznépet. A lányok szalagot kötnek a korbácsra, az édesanyák pedig előre becsomagolt húsdarabokat adnak át a csoportnak. A legények ezután visszatérnek a kocsmába, s a szabadban felállított tűzhelyen megfőzik az összegyűjtött húst. Ezt fogyasztják el a közös vacsorán, ahol a legények avatása történik. Ezen az ünnepségen csak férfiak vehetnek részt.

Az avatás maga hosszú beszéd kíséretében történik, amely összekapcsolja a betlehemi gyermekgyilkosság történetét a legényavatás tényével. A beszéd végén a keresztapák leöntik a legényt egy pohár borral, utána kiadós ivás következik, majd az újdonsült legényeket elviszik látogatóba egy-egy lányos házhoz. A kislányok és az édesanyák elnéző mosollyal segítik át a kótyagos legényeket a nehéz viziten, s ezzel be is zárul életüknek ez az ünnepélyes fordulója.

Hejgetés (december 31.)

A hejgetés célja a gabona, a kenyér mágikus úton való biztosítása az új esztendőben. Résztvevői legények, akik elsősorban a lányos házakat keresik fel. A mondókát ostorok csattogása, harangszó, furulya, dob és a köcsögdudához hasonló „bika” hangja kíséri. A hejgetés a búza élettörténetét mondja el a mag elvetésétől a kenyér elkészültéig.

Újév napja (január 1.)

A télközépre eső, karácsonyi, újévi évkezdés a napév szerinti időszámítással együtt honosodott meg Európában, s a Római Birodalomból sugárzott szét. Az egységes január elsejei évkezdést azonban sok nép csak az utolsó évszázadokban fogadta el, nálunk is csak néhány évszázad óta kezdődik ezen a napon az év.

Feltételezhetjük, hogy a honfoglaló magyaroknál az évkezdés őszre vagy tavaszra eshetett. A nomadizáló pásztornépeknél a két időpont jelentőségét növelte a nyári legelőkre vonulás és az őszi, téli legelőkre, szállásra való visszavonulás gyakorlata. Ennek a régi, tavaszi-őszi évfordulónak emléke az őszi és tavaszi pásztorünnepekben maradt fenn, ezek azonban egy évezred alatt más jelleget öltöttek, „európai” ünnepekké váltak.

Az évkezdő újévi szokások főként abból a hitből nőttek ki, hogy a kezdő periódusokban végzett cselekmények analógiás úton maguk után vonják e cselekmények későbbi megismétlődését, ezért az emberek, hogy az egész évi jó szerencsét biztosítsák, igyekeztek csupa kellemes dolgot cselekedni. Közismert szokás az is, hogy az óévtől hatalmas lárma, zaj, kolompolás közepette búcsúznak el. E zajkeltés ősi oka sokféle lehetett: a gonosz hatalmak, az óév kiűzése, vagy csak az általános ünnepi féktelenség.

A jósló szokások közé tartozik a hagymakalendárium-készítés (12 gerezd fokhagymába sót tesznek; amelyik gerezd reggelre nedves lesz, az annak megfelelő hónapban sok eső vagy hó fog esni), a szilveszteri ólomöntés (a frissen öntött ólom formájából jósolnak), a gombócfőzés (a lányok papírszeletekre férfineveket írnak, ezeket gombócokba dugva vízbe dobják; amelyiket először dobja fel a víz, az lesz a leány jövendő férjének a neve).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?