Szilveszteri vendégünk Mucsi Zoltán – Nem ünnepel, csak nézi a dilit

Az egyoldalas szövegek Mucsi Zoltán, a jeles színművész tollából erednek, a fotókon, a hónapok számának megfelelően 12 világhíresség bőrébe bújva hősünk, a nagy kaméleon. Az ötlet a fiától, Mucsi Gergely kreatív producertől ered, a megvalósító Marosi Viktor fotóművész. Haj, smink, ruha: Bari Bogi, Sárközi Dóra, Batki Lilla, Breckl János. Hárult rájuk feladat rendesen. A végeredmény: lenyűgöző csapatmunka. Mucsi Zoltán számára játék volt az egész. Ha fárasztó is, élvezte nagyon.

Huszonhat pontból álló személyes adatlappal nyit a naptár. Kedvemre szemezgettem. Kérdés: Ahogy Anyám szólít: „Ötvenéves voltam, anyám még élt akkor. Zolika voltam neki, Zolika kisfiam.” Kérdés: Vércsoportja: „Vegyes – feleli a művész. – A legnyugodtabb embert is ki lehet hozni a sodrából – mondja. – De a lobbanékonynak is kell hogy legyen nyugodt pillanata.” Allergiáim: „Az erőszakra vagyok allergiás” – közli rövid gondolkodás után. Na még egy idevágó kérdés, a naptárban is az utolsó. Hány éve imádom Kapát? (Ez a beceneve.) Akkor hogyan is állunk ezzel, kedves Mucsi Zoltán? Hány éve imádja Kapát? „Nem szoktam azon gondolkodni, mennyire szeretem magam. A hibáimat szép lassan elfogadom. Abban az illúzióban ringatom magam, hogy még mindig tudok változtatni a dolgokon. Úton vagyok a tanulásban, a jobbá válásban.”
Jöhetnek a képek, a tizenkét átváltozás, plusz a ráadás.
 
Január: Steve Jobs arcát magára öltve színészünk úgy látja: a világhírű amerikai feltaláló nagyot változtatott a világon. Amit kitalált, azt végigvitte, mert mint nyilatkozta: „Ha szereted a munkád, soha többé nem kell dolgoznod.” Mucsi Zoltán pályáján mikor jött el az a pont, amikor már úgy érezte, hogy a színészet pusztán örömet és nem munkát jelent számára?

Kezdettől fogva ezt érzem. De ez munka is természetesen. Olyan munka, amiből sok öröme van az embernek, és szép a hozama is. Vannak nehéz időszakok, mégis azt mondom, nagy ajándék a sorstól, hogy ezt csinálhatom.
 
Február: Lugosi Béla, magyar származású amerikai színész, Drakula megformálója a New York-i Broadwayn, 1927-ben. Mucsi Zoltán álmodott valaha külföldi karrierről?

Az én koromban ilyesmiről már nem álmodik az ember. Sőt korábban sem vágytam erre. A nyelvi korlátokon nem lehet túllépni. A némafilm korszakában ez még sanszos lehetett volna, de ma? Nekem nagyon jó ezen a kis helyen dolgozni. Boldogabb színész vagyok, mint Lugosi. Másfajta létezés volt az övé, Amerikában. Voltam én ott, tudom, milyen nehéz egy új közegbe bekerülni és ott helytállni. Egy kint élő magyar mesélte: születésnapi bulijára hívta meg az osztálytársait a gyermeke. Megkérte a srác a mamáját, hogy ne beszéljen majd, mert szégyellte, hogy nem tudja jól a nyelvet. Hadd ne fűzzek ehhez megjegyzést!
 
Március: Salvador Dalí, a bátor művész. A bajszos őrült. Hogy vannak-e őrültségei a mi emberünknek?

Bizonyos kereteken belül, ugye? De akkor is kell egy közeg, még a próbán is. Vannak őrjöngő figuráim, amelyek nemcsak néhány filmben, hanem a Facebookomon is megjelennek. Velük el tudok menni az őrület határáig. Egyébként pedig nem könnyű önmagamnak lenni. De úton vagyok. Törekszem rá. Nagy dolog eljutni oda. Nem járok tévúton, azt hiszem.
 
Április: Charlie Chaplin, az Oscar-díjas „filmes mindenes”. Mucsi Zoltán szerint övé a legnemesebb és a legemberibb humor, ami csíphet, csak ne bántson.

Az élet nagyon fontos tartozéka a humor. Azt szoktam mondani, ha valamire humorral tudsz tekinteni, lehet, hogy az a probléma még nem oldódott meg, de közelebb vagy ahhoz, hogy kezelni tudjad. Azt a humort szeretem, ami megmosolyogtatóvá teszi az esendőségünket, a csetléseinket-botlásainkat, de érezhető benne a szeretet. Vagy iránymutató. A Diktátorban, amikor Chaplin a földgömbbel labdázik, az csodálatos, költői humor, miközben megmutat egy ártalmas, ordas embert.
 
Május: Winston Churchill, a 20. századi történelem legendás alakja, a nagy formátumú brit politikus, miniszterelnök, aki a háború elején kiállt Anglia lakossága elé, és bejelentette: nem ígérhet mást, csak vért és verejtéket. Nem kertelt.

Fontos, hogy ez mikor, hol és miért hangzott el. Helyzetfüggő kijelentés. E mögött az áll, hogy szembe fogunk szállni az ordassal, és az bizony küzdelmes lesz. Az ilyen helyzetnek nyilván senki sem örül.
 
Június: Che Guevara, a fotogén harcos. Mucsi Zoltán nem tartja magát betyárforradalmárnak. Vajon miért nem?

Én inkább megbeszéléspárti vagyok. Ez a fotó is csak azért készült, mert Che Guevara jellegzetes, ikonikus arc. De nem az én emberem. Én azt gondolom, hogy jobb szavakkal törekedni a megállapodásra, mint erőszakkal vagy vérontással.

Július: Mick Jagger, a The Rolling Stones énekese, akit II. Erzsébet lovaggá ütött, s ön azt mondja róla, irigylésre méltó kondícióban van. A saját kondícióját milyennek ítéli meg?

Lehetne jobb is. Sokkal jobb. Tehetnék érte sokkal többet.
 
Augusztus: David Bowie, angol előadó, zenész, énekes, aki a művészet minden ágában otthon volt. És hatalmas műgyűjtő. Követi a példáját?

Egyáltalán. Legfőképp a sokoldalúságát csodálom Bowie-nak. Kár, hogy nincs már köztünk.
 
Szeptember: Frida Kahlo, az öntörvényű mexikói festőművész, akit senki és semmi nem tudott megtörni. Ő mondta: „Azzal, hogy jól magadba betonozod a saját szenvedéseidet, azt kockáztatod, hogy belülről zabál fel téged.” Önből elszállnak a kínok, fájdalmak, vagy épp ellenkezőleg, a lelkébe betonozódnak?

Ez sem egyszerű. Ha minden belém betonozódna, akkor nagyon hamar megbolondulnék, vagy végeznék önmagammal, nem bírnám ki. Van, amit ösztönösen elenged az ember, valamit nem, s az nyilván benne ragad. Az a jó, hogy aminek el kell szállni, az elszáll, a többi meg egy életre megmarad, és mélyíti a ráncot, őszre festi a hajat, meghatározza a hangulatot. Mindannyiunknak van sok-sok keserű története, amire évtizedek múltán már mosolyogva tud nézni, de van olyan is, amitől még mindig borsózik a hátam.

Október: a Joker, vagyis Joaquin Phoenix, akiről azt mondja: csodálatos színész, biztos tudnánk neki is egy kis helyet szorítani nálunk, a Nézőművészeti Kft.-ben. Most, hogy világsztárok forgatnak Magyarországon, könnyen megtörténhet, hogy világhírű hollywoodi kollégájával egyszer csak találkozik a Nagykörúton. Hová vinné el őt?

A Szkénébe. Ötvenvalahány éves színház a Műegyetemen, ahol nagyon sok remek színész megfordult már. Az én megítélésem szerint még most is az egyik legjobb színház.
 
November: Albert Einstein, a Nobel-díjas, derűs zseni, német elméleti fizikus, aki rendszeresen felszólalt a jogsértések ellen. Ön szerint ő a minta arra, hogyan kell embernek maradni. Ha megtehetné, mit kérne tőle?

A sokoldalúságát. De a tudásából is adhatna kicsit. Nyilván rám férne. De elfogadnám az optimizmusát is.
 
December: Woody Allen, az Oscar-díjas amerikai rendező, író, színész, producer és dzsesszzenész, aki nem a művei által akar halhatatlanná válni, hanem azáltal, hogy nem hal meg. Ön fél a végtől?

Nehéz ügy. Nem félek tőle. El fog jönni. Jó lenne valahogy méltósággal elmenni, kevés szenvedéssel. Ha kérhetnék valamit a Teremtőtől, akkor ezt kérném.
 
A ráadás, a 13. fotó: Marilyn Monroe. Őt talán senkinek sem kell bemutatni. És a kép is ismerős: a metró szellőzőnyílásán áll valahol a Broadwayn, legendás fehér ruhájában. Mint írja: van ezen a fotón egy kis játékosság, hiszen nem tudja ugyanazt visszaadni, mint a szexszimbólummá vált, Golden Globe-díjas amerikai színésznő, mivel ön, Mucsi Zoltán nem egy bomba nő. Szeretne az lenni? Akár csak egy napra?

Elég ez így nekem, ahogy van. Megelégszem azzal a néhány órával, amíg belebújhattam az őt idéző cuccokba. Paróka, ruha, cipő. Aztán lehet, hogy a következő életem már nőként fog megtörténni. Egyébként elég sokat kínlódtak velem a fotózás során, hogy jól fújjon alám a szélgép. Neki mennyivel egyszerűbb dolga volt! Csak arra sétált, és valaki lekapta.
 
Ha már öröknaptár: van valami bejegyzése Szilveszter napjára?

Nincs. Hosszú évek óta családi körben búcsúztatjuk az évet. Maximum elmegyünk a gyerekem keresztszüleihez. Beszélgetünk, iszogatunk egy kicsit, aztán indulunk haza. Már nem az van, mint húszéves koromban, amikor én is azt gondoltam, hogy jaj, de jó, én aztán sose fogok megöregedni! Negyven, ötven, de főleg hatvan fölött már mindent másképpen lát az ember. Egyszer csak rádöbben, hogy hú, de gyorsan elment! Nincs szomorúság, de az sem, hogy mindenáron érezzük jól magunkat, mert buli van. Ez már több mint húsz éve elmúlt. Én sem szeretem ezt a napot igazából. Kicsit erőltetett dolognak tartom mindazt, ami vele jár. Ünnepeljem, hogy megint egy lépéssel közelebb kerültem a gödörhöz? Inkább a gyerekekkel társasjátékozom, vagy nézem a dilit, azon szórakozom, amit ők kitalálnak.
 
Munkaügyeit tekintve jó évet zár?

Sokat filmeztem. Majdnem hetven napot. A nehézségek ellenére a színház is folytatódott. Szerencsére nem olyan a helyzet, mint két évvel ezelőtt. Reménykedem, hogy mielőbb visszaáll a rend, vagy megközelítőleg olyan állapotba kerül az élet, mint a pandémia előtt, ami rengeteg nehézséget, fájdalmat, keserűséget okozott. Szeretném hinni, hogy a 2022-es év a mostaninál sokkal jobb lesz. A többit majd meglátjuk.

A szerző a Vasárnap munkatársa