Szerették Soóky László Disznótorát Debrecenben

Debrecen/Komárom. Kétszer láthatta Soóky László Egy disznótor pontos leírása című monodrámáját Lajos András „mesélőszínházi” előadásában a debreceni Deszka Fesztivál közönsége a kortárs színházi szemle nyitónapján, múlt pénteken.

Debrecen/Komárom. Kétszer láthatta Soóky László Egy disznótor pontos leírása című monodrámáját Lajos András „mesélőszínházi” előadásában a debreceni Deszka Fesztivál közönsége a kortárs színházi szemle nyitónapján, múlt pénteken. Szombaton pedig a „házi bölcsek” is elmondták, miért szerették a Dialóg nonprofit szervezet produkcióját.

A Csokonai Színház által szervezett Deszka Fesztiválnak ez már a 12. évfolyama. Szlovákiai előadást tavaly is meghívtak – a pozsonyi Nemzeti vitte el Esterházy Péter Mercedes Benzét a cívisvárosba –, szlovákiai magyar drámai szöveg viszont most először szerepelt ezen a szemlén. Ahol egyébként nem osztanak díjakat, helyette az úgynevezett „házi bölcsektől” kapnak szakmai visszajelzést a produkciók az értékelő beszélgetések során. Idén Árkosi Árpád, Dobák Lívia, Gimesi Dóra, Tasnádi István és Zalán Tibor elemezte az előadásokat, köztük a Disznótort is.

„Kifejezetten pozitív visszajelzéseket kaptunk – meséli Varga Emese, az előadás dramaturgja. – Kíváncsi voltam, mennyire működik a Disznótor olyan közegben, ahol nincs különösebb jelentősége a kisebbségi létnek, a szlovákiai magyar fogalmának. Kiderült, olvashatók a karakterek, érthető a probléma magja. A speciális helyszíneket nyilván nem ismerték, de a bölcsek azt jelezték, amit elvesztettek a helyismeretben, azt bőven pótolta a játék. Nagyon jó visszhangja volt magának a szövegnek: ezt előre elküldtük, az értékelők közül többen olvasták, elmondták, milyen jól szórakoztak rajta. Kiemelték, hogy helyenként már-már Örkény humorát idézte a számukra, de hozzátették azt is, az előadás sem maradt el a szöveg mögött, csak máshova emelte – Lajos András színészi játékának köszönhetően egy egész közösség elevenedik meg, jól leválasztott karakterekkel. Kritikaként az merült fel, hogy helyenként meglátszik a rendező hiánya, például a nem mindig következetes eszközhasználatban. De alapvetően elfogadták azt a »szegény színházi« modellt, amit mutattunk, sőt, elhangzott, hogy még kevesebb eszközzel is működőképes lenne ez az előadás.”

Varga Emese azt is elmondta, a visszajelzéseken és a presztízsen túl a szakmai impulzusok miatt is jó lehetőség a részvétel a Deszka Fesztiválon. „Hihetetlenül izgalmasan és rugalmasan kezelik azt a – még sok szakmabeli számára is ijesztő – fogalmat, hogy »kortárs magyar dráma«. A gyerekelőadástól kezdve a szociodrámán át az adaptációkig a legkülönbözőbb formákat mutatja meg a fesztivál, érzékeltetve, hogy ez a műfaj miként képes színházilag, kulturálisan megmutatkozni” – jegyezte meg a dramaturg.

Az Egy disznótor pontos leírását tavaly júniusban mutatta be a Dialóg nonprofit szervezet. Lajos András „mesélőszínháza” egyfajta laza folytatása A nagy (cseh)szlovákiai magyar csönd című derűs szomorújátéknak, amelyet Soóky László szövege alapján Benkő Géza állított színpadra. A Disznótort idehaza a legközelebb április 26-án, Rimaszombatban, a Tompa Mihály Országos Verseny nyitóestjén láthatják az érdeklődők.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?