Szerdán Szerdahelyen

Pontosabban múlt szerdán és Dunaszerdahelyen. Még pontosabban: egy fülledt augusztusi hétköznap délutánján és estéjén a Csallóköz szívében. Az ember azt hihetné, az adott tér- és időkoordinátákon semmilyen érdemleges, országos figyelemre számot tartó kulturális esemény nem történik. Nagy tévedés! Kukkónia szellemi központjában ugyanis a múlt hét közepén mindjárt három is történt.

Gály Katalin és Tihanyi József az ART MA Galériában megrendezett közös tárlatuk megnyitójánA szerző felvételeiAz első rendezvényen – amelyre Hunčík Péter házának árnyas, buja zöld kertjében került sor – Buda Béla pszichiáter és Tomka Miklós vallásszociológus előadását hallgatta meg a mintegy félszáz érdeklődő. A hit szerkezete, genezise, lelki és szociokulturális funkciói címmel meghirdetett „délutáni beszélgetés”-ről a két rendkívül nívós előadás elhangzását követően, sajnos, el kellett jönnöm, így az azt követő vitáról nem tudok beszámolni. Annyi azonban így is nyilvánvalóvá vált számomra, hogy e magánkezdeményezésként elindított előadássorozatnak nagy létszámú közönsége van a városban és környékén. Ami a folytatás sikerének garanciája.

Ezek után meg voltam győződve arról, hogy a következő helyszínen, vagyis az ART MA Galériában – ahol Gály Katalin és Tihanyi József közös tárlatának megnyitójára került sor – jóval kevesebben gyűlnek majd össze. Szerencsére kishitűségem teljesen indokolatlannak bizonyult. A pincehelyiségben ugyanis még az előzőnél is nagyobb közönség előtt hangzott el Hushegyi Gábor esztéta kiállításmegnyitója.

„Egyikük sem vált a kortárs képzőművészet elmúlt tíz-húsz évének fő csapásirányaként meghatározott »más kreativitás« multi- és intermediális irányzatának képviselőjévé. Kitartottak a hagyományos képzőművészeti technikák, műfajok mellett, ám ezek kereteit tágították – kísérleteztek, hogy a »hagyományos« jelzőtől megszabadulhassanak” – mondta többek között Hushegyi, majd hozzátette: a „legújabb mainstream az 1970-es, 80-as és 90-es évek negálása, a múlt nélküli újfestészet meghirdetése”. A későbbiekben hangsúlyozta: reméli, erre a két művészre egyre többen figyelnek fel már csak azért is, mert „kegyetlen fintor lenne, ha éppen olyan alkotókat marginalizálnának a hagyományos képzőművészeti technikák új művelői, akik fenntartották a kontinuitást, sőt tanultak az avantgárdból és a posztmodernből is.” (Aki azon a bizonyos szerdán nem tudott eljönni, a Navigare necesse est című kiállítást augusztus 20-ig még megtekintheti.)

A másik kiállítást a közeli Kortárs Magyar Galériában nyitotta meg a Fülekről származó magyarországi művészettörténész, az Új Művészet című folyóirat főszerkesztője, Lóska Lajos. A közönség egy része az előbbi helyszínről vándorolt ugyan ide, de – láss csodát! – az érkezők már javában nézelődő műértőkre találtak az ikertárlatnak helyet adó két helyiségben.

A központi csarnokban a galéria saját gyűjteményéből nyílott reprezentatív kiállítás. A gyűjtemény nívóját mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ezekben a napokban ugyanebből a kollekcióból egy színvonalas győri kiállítást is rendeztek.

Egy, az előbbiből nyíló kisebb teremben pedig a KMG V. Művésztelepén született – és a galériának adományozott – alkotásokat mutatták be a rendezők. A hazaiak közül Szabó Ottót és Ferdics Bélát, Magyarországról Budahelyi Tibort, Harmati Zsófiát, Kovács Katalint, Lenkey Tóth Pétert, Szurcsik Józsefet és Terjéki Esztert, Szabadkáról pedig Boros Györgyöt találjuk a művésztelep résztvevői, illetve a kiállítók között. (A két tárlat egyébként augusztus 30-áig látogatható.)

A rendezvényeket ráadásul (kedden, csütörtökön és pénteken) előadássorozat is kísérte. Kvarda József, a kultuszminisztérium államtitkára és Filótás Lászlóné, a budapesti Képzőművészeti Kollégium titkára a szlovák, illetve a magyarországi kulturális pályázati rendszerről, Szabó Lilla művészettörténész Mednyánszky László munkásságáról adott elő, míg Lóska Lajos Figurális művészet és komputergrafika, Wehner Tibor esztéta pedig Az ezredforduló magyar köztéri szobrai címmel tartott előadást.

Mindent összevetve egyet mondhatunk: soha eseménytelenebb napokat Dunaszerdahelyen!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?