Szép gyermekkor karácsonya

Vannak kivételes családok, ahol a kölcsönös szeretet és megbecsülés ott van a hétköznapokban is, s nem csak a karácsonyi ünnepek velejárója. Én hálás vagyok a Jóistennek, a sorsnak, hogy nálunk ez így volt a szülői házban is, és így van az én családomban is. Persze, a karácsonynak különleges hangulata van, ilyenkor az emberek csöndesebbek, befelé fordulók, figyelmesebbek, nyitottabbak is ugyanakkor, s fogékonyabbak a jóra.

Ipolyságon nőttem fel. Ketten vagyunk testvérek. Csak egy kereső volt a családban, de a szobafestő-mázoló édesapánk mindig beteremtette a családnak mindazt, amire szükségünk volt. Sokat dolgozott, gyakran csak este járt haza. Édesanyánk nagyszerű háziasszony volt, mesterien be tudta osztani a megkeresett pénzt. Gyakran mondogatta, hogy nincs az a sok, amit el ne lehetne költeni, s nincs az a kevés, amit be ne lehetne osztani. Nekünk mindig jutott mindenre, bár szerényen éltünk. Ipoly-parti utcánkat már régen eltüntették a városrendezők, de gyermekkori szép emlékeimben elevenen élnek a régi karácsonyok s a szép gyermekkor...

A karácsonyi készülődés a legcsodálatosabb. A szaloncukrot édesanyám főzte, mi, gyerekek csomagoltuk, s díszítettük vele a fenyőfát. Először a szaloncukor, majd a díszek, végén a sújtás következett. Az én gyermekkoromban még igazi gyertyák égtek a fákon és szikrázott a csillagszóró.

A szentesti vacsora káposztalevessel kezdődött (ezt nagyon nem szerettem, de muszáj volt belőle legalább egy-két kanállal enni), majd mákos dedellével (barátfüle) folytatódott. Ezt követte az alma, a dió, az ostya s a méz. Később aztán annyiban változott a helyzet, hogy hal is került az asztalra, s a káposztaleves helyett lencselevest főzött édesanyánk.

Az egyetemen ismertem meg feleségemet, s miután összeházasodtunk, már a gyerekeink is megvoltak, mi még évekig hazajártunk karácsonykor. A húgomék is így tettek, így hát együtt voltunk mind a tízen. Csak miután gyermekeink iskolások lettek, kezdtük mi is külön ünnepelni a karácsonyt, már itt, Komáromban. Megtartottuk a családi szokásokat, tovább visszük a tradíciót. A mi karácsonyaink is bensőségesek, meghittek. Megfőzzük az édesanyámféle szaloncukrot, s emlékezünk a régiekre is, azokra, akik már eltávoztak közülünk. Ahogy múlnak az évek, sajnos egyre többen vannak.

Gyermekeink már családos emberek, így a szentestét külön ünnepeljük, de másnap mind összejövünk nálunk: itt ebédel az egész nagy család.

Az ajándékozás része a karácsonynak. Gyermekkoromban főleg ruhafélét, könyveket, íróeszközöket szoktam kapni, de azért valami játékot is mindig. A mai karácsonyok anyagilag már jóval gazdagabbak, mint a régiek voltak, ám nem szabad elfeledni, hogy sohasem az ajándékok mennyisége és értéke a fontos, hanem az a tény, hogy kifejezzük velük az egymás iránt érzett szeretetet. Persze, úgy az igazi, ha ennek a karácsonyi kölcsönös szeretetnek és megbecsülésnek a légköre az év minden napján ott van a családban.

Ennek reményében szeretettel kívánok a Családi Kör olvasóinak békés, boldog karácsonyi ünnepeket és jó egészséget az új esztendőben.