Század eleji fesztivál

Hagyományőrzők és profi táncosokDömötör Ede felvételeiElméletben lehet, hogy nem nehéz látványos produkciót készíteni. Végy sok táncost, adj rájuk szép színes népviseletet, és lehetőleg egy kisebbfajta színpadon mozgasd őket. De hogyan lesz az egykori dudaversenyből egyrészt látványos, másrészt olyan műsor, amelynek végén a szakma is és a közönség is vastapssal jutalmazza az előadókat, annak titkát elsősorban Hégli Dusán, a műsor rendezője, az előadott táncok (a kiszehajtás és a villőzés kivételével, ezek koreográfiáját Furik Rita készítette, és a táncokat is ő tanította) koreográfusa tudja. Az együttes igazgatója már korábbi műsoraival is igazolta, a néptánc, a népzene a vérében van, előző műsorával, a Zenészek táncával olyan hangulatot teremtett, hogy a néző úgy érezte, ott ül az előadók közt, személyesen neki szól a muzsika, neki ropják a legényest.

Most, a legutóbbi bemutatón pedig végignézhettük, milyen lehetett az első dudásfesztivál. Ráadásul a dudanótákat nem csak olyan muzsikusok szólaltatták meg, akiket a népzene szeretete ösztönzött arra, hogy megtanuljanak bánni a magányosan élő, elsősorban önmaguknak zenélő dudások hangszerével. A kilencvenkét éves Pál Pista bácsi a szakma nagy öregje. S ahogy a színpadon zenélt, énekelt – olyan tréfás dudanótákat, amelyeket még a régi idők gyűjtői sem ismertek –, táncolt, az 1910-es versenyen bizonyára megkapta volna a győztesnek járó tíz koronát.

De térjünk vissza ahhoz a kérdéshez, hogyan lesz a dudaversenyből fesztivál a színpadon. Természetesen profi táncosok és profi zenészek is szükségeltetnek hozzá, meg olyan hagyományőrző együttesek, amelyek tagjai nem kizárólag előre elkészített koreográfiára tudnak táncolni, hanem képesek és élveznek improvizálni, az idősebb férfiak és asszonyok gond nélkül párba állnak a Szivek fiatal táncosaival. Továbbá kell hozzá egy gyerekcsoport – a komáromi Pihegők –, amelyen látszik, hogy nem apuka, anyuka kedvéért tanul táncolni, énekelni a gyerek, s hogy olyan vezetője van – Horkai Kati –, aki szereti a gyerekeket és érti a szakmáját.

Hogy színpadi fesztivál születhessék, valószínűleg nem hanyagolható el az sem, hogy a műsor néptáncban és népzenében végigkövette az 1910. november 13-ai eseményeket. Kezdve a dudások, tülkösök zenélésével, melyre a vármegyeház előtt és annak udvarán bámészkodó többi kanász és városlakó járta a táncot, folytatva a piactéri táncos-zenés eseményekkel egészen a Hopfinger-féle fogadóban történtekig, ahol bizony most is borult az asztal, tört a fokos. A színtérváltást egy-egy lánytánccal oldva meg.

Pál Pista bácsi dudázott, furulyázott, énekelt, táncolt Ismét tapasztalhattuk, hogy a profivá válás hatalmas előrelépést jelentett az Ifjú Szivek életében. Csak ezzel lehetett megoldani, hogy a táncosok és a zenészek ne legyenek kiszolgáltatva egy koreográfus kényének-kedvének, hogy ők maguk is részt vegyenek az alkotás folyamatában, egyrészt azzal, hogy régi, eredeti filmeket néznek, másrészt azzal, hogy maguk is ki-kijárnak gyűjtőutakra. Csak így eshetett, hogy az igazgató-rendező-művészeti vezető-koreográfus a Honti igricek koncepciójának elkészítése előtt végigolvasta a korabeli lapok tudósításait, megnézte a korabeli fényképeket, végignézte a felvidéki gyűjtések filmanyagát, mind a műsoron, mind a kosztümökön érződik, hogy minden háttér-információja megvolt.

Arról se feledkezzünk meg, hogy ez volt az első olyan produkció, melynek zenéjét és táncát kizárólag felvidéki magyar anyag képezte. És szinte biztosak lehetünk benne, hogy senkinek sem volt hiányérzete, amiért a múlt szombaton este Komáromban, a Tiszti pavilon udvarán nem hallott mondjuk erdélyi népzenét, nem látott széki verbunkot vagy szögedi papucsos táncot. (rend, mert)