Gulyással várta a világhírű művészt

kep

Huszonkét éves volt Daniel Kehlmann, amikor első regényével, a Berholm-illúzióval berobbant a kortárs német irodalomba. Ma, negyvenkilenc esztendősen rangos díjakkal kitüntetett író. Ő mutatta be Dragomán Györgynek a Karlovy Varyban nemrég Kristályglóbusszal kitüntetett, világszerte elismert spanyol–német színészt, Daniel Brühlt.

Kehlmann és Dragomán már régebbről ismerték egymást. A hármas találkozóra egy vacsorán került sor.

Kehlmann Én és Kaminski című regényéből 2015-ben készült kétórás játékfilm, amelyben Brühl egy törekvő és magabiztos műkritikust alakít. 2021-ben Brühl filmrendezőként mutatkozott be. Saját lifttel a pokolba (Szomszéd) című alkotását előbb a Berlinale, az idén pedig a Karlovy Vary-i fesztivál közönsége láthatta. Ennek a forgatókönyvét Kehlmann egyenesen neki írta.

A filmszerű látásmóddal író, marosvásárhelyi születésű Dragomán György, a Berlini Művészeti Akadémia tagja kedvenc színészeként emlegeti Daniel Brühlt. Tizenhárom és tizenöt éves kora között ezernél is több filmet látott. Igazi videó-kalózkorszak volt akkortájt Erdélyben, ő pedig folyamatosan tolmácsolt és fordított filmeket. Voltaképpen az a két év tette íróvá, mondja. Ehhez köti, hogy írás közben vágásokban gondolkozik, és sokszor kamerát használ a fejében.

„Nagyon korán láttam Daniel Brühl egyik filmjét, amelyet azonnal megszerettem. Edukators a címe. Fiatalokról szól, akik éjszakánként luxusvillákba törnek be. Rablás és vandalizmus helyett nagy műgonddal, ízlésesen átrendezik a bútorokat, és rejtélyes üzeneteket hagynak. Jó film. A Good bye, Lenin!-t is láttam. Nagyon tetszett azt is. Ha talál az ember egy színészt, akit megszeret, akkor mindent megnéz tőle, amit tud. Így vagyok én Daniel Brühllel. A Hajsza a győzelemért Niki Laudájaként is kiváló teljesítményt nyújtott. Aztán az a külön szerencse ért, hogy Kehlmann révén sikerült személyesen is megismerkednem vele.”

Először egy berlini hajóúton találkoztak, majd jöttek a közös vacsorák. Daniel Kehlmann ugyanis remekül főz, akárcsak magyar kollégája. A gasztronómia Dragomán György regényeibe is beszivárgott. Főznek A fehér királyban és a Máglyában is, akárcsak néhány novellájában. Az említett két regényt német fordításban Daniel Brühl is olvasta. A Die Zeitben a következőt nyilatkozta a magyar íróról: „Dragomán György könyveinek egyik különlegessége a kiskorú elbeszélő és a családi traumák, titkok bemutatása a gyerek szemén keresztül.”

Brühl először bizonyára Kehlmanntól hallott a magyar íróról, és arról, hogy A fehér királyból angol–amerikai független film készült. Azóta fontos író számára.

„Nekem pedig fontos színész lett – mondja határozottan Dragomán. – Teljesen véletlenül láttam az Edukatorsban, és azóta követem őt. Sok-arcú színész. Az a fajta, akit nem ismersz fel azonnal, mert minden szerepében egészen más. Én meg szeretem az ilyen, nem azt mondom, hogy kaméleon, hanem sokféle megjelenésű színészt. Figyelemmel kísérem a pályáját. Igyekszem mindent megnézni tőle. Bárkit el tud játszani. Nagyon jól formálható.”

Hogy milyen a színész magánemberként?

„Egyáltalán nem úgy viselkedik, mint egy színész. Nincsenek bevett gesztusai, allűrjei. Teljesen hétköznapi módon viselkedik.”

Közös vacsoráik alkalmával sem Brühl filmjeiről, sem Dragomán regényeiről nem esik szó.

„Ez nagyon érdekes. Ha ilyen emberrel barátkozol, nem ez a lényeg. Ez ugyanis nem lehet szempont. Megvan köztünk a kölcsönös szimpátia, de ha találkozunk, egyikünk sem hozza fel, hogy éppen min dolgozik. Vagy hogy mit láttam, és ő mit olvasott. Nem is akarom én meglovagolni, hogy mi jóban vagyunk. Nem posztolok erről, és nem is nyilatkozom erről folyton. Ez a magánéletünk része.”

Dragomán György visszafogottan szól arról is, hogy jóleső érzés számára a színész elismerése. De erről is csak annyit mond:

„Igen, kedvel engem.” Aztán szóba hozza, hogy vannak érdekes filmes élményei abból az időből is, amikor A fehér királyt forgatták. „Akkor Jonathan Price-szal, a film egyik szereplőjével is találkoztam. Komoly művészek játszottak a történetben, de íróként ezzel sem kell foglalkoznom. Én a nagy színészre úgy tekintek, hogy ő is ember, én is az vagyok. Olyan, mint bárki más. Az a szép az egészben, hogy tudunk egymással értelmesen beszélni. Követni tudjuk egymás pályáját. De ezt is a helyén kell kezelni.”

Nem leveleznek, és nem is üzengetnek egymásnak naponta.

„Néha váltunk egy e-mailt, írunk pár sort magunkról, de nem akarom, hogy erről faggassanak. Moziban is voltunk már együtt. Olyankor sem arra gondolok, hogy világsztárral tartok. Éppúgy vagyok vele, mint mással. Normálisan viselkedünk egymással. Egyébként sem vagyok rajongó típus.”

Daniel Brühl nyilatkozta azt is, hogy Dragomán György regényei közel hozták őt Kelet-Európához. Továbbá azt, hogy szeret abban az országban olvasni, ahol az adott regény játszódik. Igazából így ismeri meg az ott élők habitusát, gondolkodását, világlátását.

„Amikor hosszabb ideig Budapesten forgatott, úgy láttam, elég otthonosan érezte itt magát. Vacsorázott is nálunk.”

Hármas gasztrobarátság, gondolhatnánk. Kehlmann mindig érdekesen főz, remek fantáziával, találékonysággal, vélekedik magyar kollégája.

„Ha egyszer ő is írna szakácskönyvet, bizonyára a saját mániáit is belevinné, mint ahogy én tettem. Daniel Brühl inkább enni szeret. Neki vendéglői vannak, ahol kedvére válogathat a finomságok között. Én gulyással vártam. Talán ízlett neki. Udvarias ember. Megdicsérte.”

A szerző a Vasárnap munkatársa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?