Száz éve született Cziffra György

Száz éve, 1921. november 5-én született Budapesten a virtuóz improvizációs képességű, világhírű zongoraművész, Cziffra György.

A cigányzenész családból származó fiú nélkülözésekkel teli gyermekéveit Angyalföldön töltötte. Már ötévesen cirkuszban zongorázott. Nyolcéves volt, amikor Dohnányi Ernő, a Zeneakadémia igazgatója ezekkel a szavakkal vette fel: „Ez a fiú nem gyöngyszem, ez maga a Koh-i-Noor gyémánt”. Az ifjú tehetség sikert sikerre halmozott, de tanulmányait anyagi okok miatt nem fejezhette be, kénytelen volt bárzongoristaként keresni a kenyerét és magánúton folytatni tanulmányait.  
A második világháború alatt kikerült a frontra, ahol játéka annyira megbabonázta a Wehrmacht tisztjeit, hogy felajánlották neki: elviszik Berlinbe, ahol karriert csinálhat. Ezt származása miatt sem vállalta, inkább átszökött a partizánokhoz. 1946-tól ismét kocsmákban lépett fel, majd feleségével és kisfiával disszidálni próbált, de elfogták. A recski munkatáborban követ kellett törnie, a durva munkától kezei maradandó sérüléseket szenvedtek. 1953-ban szabadult, újra bárzongoristaként dolgozott, majd lassan elindulhatott művészi karrierje is.

Egykori tanára, Ferenczy György így emlékszik vissza Cziffra felfedezésére:

„1950-ben egy este betévedtem a Kedves presszóba, és egyszerre különleges zongoraszó ütötte meg a fülemet. Ki lehet ez, aki részben szórakoztató zenét játszott, részben szabadon improvizált ilyen nagyszerűen? Megismerkedtünk, s Cziffra György néhány hét múlva rendkívüli hallgatónak került be a főiskolára. Röpke hónapok alatt éveket haladt előre, hihetetlen tempóban bontakozott ki nem mindennapi tehetsége. Emlékezetes sikert aratott már legelső nyilvános koncertjein, valósággal lázba hozta művésztanárait, hallgatóit…"

Fellépésein kívül közel négy és fél órányi zenét játszott szalagra a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat (a Hungaroton elődje) részére, ezek ma már mind hozzáférhetők lemezen. 1955-ben Liszt-díjjal tüntették ki, ez volt az első alkalom, hogy a díjat nem zeneszerző kapta. A forradalom előestéjén, 1956. október 22-én az Erkel Színházban tomboló sikerrel adta elő Bartók II. zongoraversenyét, ráadásként ötször játszotta el a Rákóczi-indulót, sokak szerint a hangversenynek nem kis része volt az október 23-i hangulat alakításában.

A forradalom leverése után családjával Franciaországba emigrált, ünnepelt előadóművészként szerepelt a világ nagy koncerttermeiben. Sokszor hasonlították Liszthez káprázatos improvizációs készsége miatt. Ma különösen a XIX. századi repertoár, elsősorban Schumann, Chopin és Liszt zenéjének avatott tolmácsolójaként tartják számon. Saját készítésű átiratai remek zeneszerzői készségről és kiváló ízlésről tanúskodnak. Érett korára a 20. század legnagyobb pianistái közé emelkedett.

Művész-patrónusi tevékenységét 1969-ben kezdte, amikor Versaillesban megalapította a nevét viselő nemzetközi zongoraversenyt. Saját eredményei közé tartozik a senlisi királyi kápolna helyreállítása, illetve az ottani Liszt Ferenc Auditórium létrehozása. Számos alapítvány és ösztöndíj megálmodója és megteremtője, aki a pályakezdő művészek tanulmányainak támogatásával kiemelkedő szerepet vállalt a nagy európai pianista-hagyomány továbbörökítőjeként.