Szabó István kilenckockás profilja

Hétfőn a Muzsika című új szlovák film előtt hangzik el először Pozsonyban az idei Febiofest filmszemle nyitószignálja, amely a mozgóképes mustra teljes ideje alatt – április 6-ig – 14 szekcióban 230 vetítésen 120 filmet vezet majd fel.

A fesztiválszezont indító Febiofest műsorára besorolt alkotások 25 ország filmkultúráját képviselik előbb Pozsonyban, majd további városokban, köztük Kassán, Besztercebányán és Nyitrán is.

Jubilál a Febiofest – az idén tizenöt éves lett. Első alkalommal, amikor még csak Pozsony adott otthont a mustrának, megközelítőleg kétezren látogatták, a következő évben a látogatottság megduplázódott, a harmadik évben pedig, amikor már az ország egyéb településein is vetítették a szemle filmjeit, megháromszorozódott a nézőszám. A Febiofest népszerűsége folyamatosan nőtt, tavaly már 12 245 nézője volt. Idén kb. 12 500 nézőre számítanak.

A Febiofest Csehországban született. Minden évben, így most is előbb Csehországban zajlik, jóval bővebb kínálattal, Európa és a világ filmművészetét lényegesen több szekcióba sorolva. Prágában versenyprogramja is van a szemlének, melyben főleg az Új Európa szekció filmjei méretnek meg. Bőven kínálnak európai mestereket is, egyrészt a nagybetűs Mesterek, mint Volker Schlöndorff, Carlos Saura, Ermano Olmi, a Taviani testvérek, Bernardo Bertolucci munkáiból, másrészt olyan rendezők filmjeiből válogatnak, akikről már harmadik filmjük után elmondható, hogy majdan nagy?betűs Mesterekké nőnek fel. A további kínálatban szerepel egyebek közt az ázsiai panoráma, az amerikai függetlenek, az északi panoráma, balkán ritmusok, egy szelet Izrael, négy film erejéig Afrika, valamint a „másik part” is, vagyis (ami az utóbbi időben magára valamit is adó fesztivál programjáról nem hiányozhat, így a Pozsonyi Nemzetközi Filmfesztivál kínálatában is jelen van) a meleg és leszbikus filmek szemléje.

Nem panaszkodhatunk, nálunk is van miből válogatni. Igaz, eredetileg a Febiofestet azért honosították meg Szlovákiában, hogy az ország kettéválása után, amikor már nem volt „hazai” termék a cseh film, a szemle ideje alatt a lehető legtöbb cseh mozi- és tévéfilm, valamint videóalkotás, természetesen a legújabb termésből, eljusson hozzánk. A fő szekcióban, mely Az új cseh és szlovák film elnevezést kapta, öt új szlovák filmet mutatnak be. A már említett Muzsika című játékfilmet, mely Juraj Nvota rendezői műhe?lyéből került ki, s a nézőt visszaviszi Csehszlovákia normalizációs időszakába. A főhős, egy tehetséges zenész, valamint a barátai a muzsikában – a vasfüggöny túloldalára vágyakozva – a szabadságot próbálják átélni. Ezenkívül három dokumentumfilmet láthatunk a fesztiválon első alkalommal. Peter Beňovský Az utolsó cirkuszi vándorkocsi című munkája Közép-Európa utolsó autentikus komédiásainak ered a nyomába idehaza, Magyarországon, Csehországban és Németországban. Lubor Dohnal portréfilmje, a Palo Macho üvegképei Palo Macho műhelyébe kalauzol el. Hazai produkcióban rég nem látott elemi erővel mutat be egy sokunk számára ismeretlen világot Juraj Lehotský Vak szerelmek című egész estés dokumentumfilmje. A tehetséges fiatal rendező nagy?szerű stábjával (mindenekelőtt Juraj Chl?pík operatőrt kell kiemelni) a vakok és gyengén látók intim kapcsolatába, társkapcsolati közeledéseikbe, szerelmeikbe kéredzkedett be, s kapott zöld utat e bonyolult szférákba. Nem csodálkoznék, ha e finom érzékkel megalkotott életképek filmes füzérét (négy főszereplője van a filmnek) az évtized legerősebb mozgóképes dokumentumaként emlegetnék, Dušan Hanák legendás munkájával, az Egy régi világ képeivel párhuzamba állítva. Mostanra készült el – négyéves alkotófolyamat eredményeként – Ivana Šebestová Négyen című animációs filmje négy hölgy bonyolult szerelmi viszonyairól. Az utóbbi két filmet együtt forgalmazzák, mivelhogy mindkettő (egymástól függetlenül) ugyanazzal a módszerrel térképezi fel az intim szférákat. E szekcióban láthatjuk először a nagy sikerű Havel polgár című filmet, amelyet a cseh bemutató óta több mint százezren láttak már.

Elég csupán távirati stílusban felsorolni néhány további szekciót: Cseh dokumentumfilm 2006–2007, Újdonságok a cseh televíziós termésből, A közép-európai film – hiszen az elnevezések önmagukért beszélnek. Hat nagyjáték- és hat kisfilm ad majd ízelítőt az egyre erősödő új román film irányairól. A Hanák, Havetta, Jakubisko szekcióban a FAMU-s hármas diákfilmjei kerülnek terítékre. A legendás Pola Negri kilenc arca (kilenc filmje) is feltűnik majd a vásznon. A rendezői profilokkal ezúttal Alan Parker, Evald Schorm és Szabó István munkásságát elevenítik fel retrospektív vetítésekkel. Az Oscar-díjas magyar rendezőnek kilenc munkáját vetítik a pozsonyi szemlén. Ezek: Álmodozások kora, Apa, Szerelmesfilm, Budapesti mesék, Bizalom, Mephisto, Redl ezredes, Hanussen, Édes Emma, drága Böbe. Szabó István Pozsonyba nem, de Kassára (a tervek szerint április 17-én) ellátogat, hogy találkozzon a közönséggel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?