Sarokba zárt magány

Kassa. Talán csak a véletlenen múlt, hogy ezek a fotók megszülettek.

Kassa. Talán csak a véletlenen múlt, hogy ezek a fotók megszülettek. Ahogy talán csak a véletlenen múlt, hogy Yuri Dojc 1968-ban Kanadába emigrált, s véletlen volt az is, hogy fotózni kezdett – ezeken a feltevéseken gondolkodott a művész is azon beszélgetés során, melyet kiállítása kapcsán rendeztek a Bocatius Könyvtár, az Ester polgári társulás és a Nova fotógaléria vezetői. A We the survivors – Mi, akik túléltük címmel kiállított fotóival kapcsolatban megtudhattuk a Homonnáról származó Yuri Dojctól, hogy ezeket a műveket valószínűleg soha nem készítette volna el, ha apja temetésén, 1996-ban véletlenül nem találkozik Vajnor asszonnyal, aki három évet töltött az auschwitzi lágerben, ahol bátyján kívül valamennyi családtagját elvesztette. A későbbiekben Vajnor asszony élete céljává és értelmévé vált, hogy naponta látogassa azokat az embereket, akik hozzá hasonlóan túlélték a holokauszt borzalmait, s szintén barátok, hozzátartozók nélkül maradtak. Yuri Dojc, aki egyébként Kanadában él, négy éven keresztül kísérte Vajnor asszonyt szlovákiai látogatásain – főként Kassán –, s a náci haláltáborok túlélőit fényképezte.

Életük, sorsuk, mostani elhagyatottságuk mélyen érintette. S bár az elején úgy gondolta, hogy ez a téma rövid kirándulás lesz a reklám és a frivol tárgyú fotói mellett – ismerte el a művész –, hosszúra nyúlt a portrék készítésével töltött időszak. Elmondta azt is: a munka még távolról sem befejezett, mégis szeretne kicsit megpihenni, mert azokat az eseményeket, életsorsokat, melyeket nem kellett megtapasztalnia, csak végighallgatnia, lélekben tulajdonképpen maga is végigélte. Ezért lehetséges, hogy bár emberi sorsokat egy-egy fotón, portrén keresztül nehéz végigkísérni, mégis sikerült belső érintettségét a fotókra vetítenie – az alakok megtörtségét, az arcokat alakító ráncokat, a szemekből tükröződő félelmet, a magány sarkait bemutatva.

A fotókon nincs két egyforma ember, nincs két egyforma technikai megfontolás, nincs koncepció sem. Minden úgy látható, ahogy az élet produkálta, ahogy az emberi benső, a véletlen, a sors, az élet hozta, hiszen van, amit az emberi lélekből, a tudatból a látszólagos béke sok-sok éve sem tud kitörölni.

Washington után Yuri Dojc fotóin Kassán, a Bocatius könyvtár fotóklubjában október 20-ig elmélkedhetnek az érdeklődők.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?