RÖVIDEN

Varró Dániellel a költészet napján
Szenc. A költészet napja alkalmából Varró Dánielt látják vendégül holnap Szencen.

Varró Dániellel a költészet napján

Szenc. A költészet napja alkalmából Varró Dánielt látják vendégül holnap Szencen. A népszerű, fiatal költő, akinek a közelmúltban jelent meg legújabb, Szívdesszert című verseskötete, délelőtt 10 órakor rendhagyó irodalomóra keretében szenci diákokkal találkozik, 18 órától pedig a helyi művelődési központban (Május 1. tér) tart felolvasóestet. Ez utóbbin Varró Dánielt Bárdos Ágnes fogja faggatni – egyebek mellett a Szívdesszertről is. Kedvcsinálóként álljon itt belőle a Mozi című vers első strófája: „Gyere, nevető szemü, airwaves leheletü! Bús lovagod ma terád vár / egyedül a pattogatottkukorica-szagu moziban, ahova csupa pár jár, / lépkedek ide-oda idegesen én itt, / jaj, úgy tépi a szivemet a szerelem is, ahogyan a jegyeket a nénik.” Az irodalmi találkozó szervezője a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete, a Szenci Városi Könyvtár és a Csemadok Szenci Területi választmánya. (ú)

Pozsonyi Kamaragitár

Pozsony. Holnap kezdődik és április 13-áig tart a Pozsonyi Kamaragitár elnevezésű nemzetközi zenei fesztivál 4. évfolyama. A rendezvény célja, hogy egyrészt fellendítse Pozsonyban a kamarazenélést, másrészt hogy a gitárt különféle, rendhagyó zenei felállásokban és stílusokban állítsa koncertpódiumra. Idén kiváló fiatal spanyol, görög, brazil, magyar, cseh és szlovák muzsikusok lépnek fel a fesztiválon. A magyar színeket a Botos József Trió képviseli, koncertjük április 11-én 19 órakor lesz a ligetfalui Zrkadlový háj Kultúrközpontban. A fesztivál részletes programja megtalálható a www.bratislavafestival.sk honlapon. (m)

Magnum-fotókiállítás egy pincéből

Bécs. Ötven évig egy innsbrucki pincében pihent, és csak egy költözésnek köszönhetően került napvilágra a világhírű Magnum fotóügynökség 1956-os kiállításának anyaga, amely tegnaptól május 18-ig látható a bécsi Westlicht galériában. A fotók, amelyek között többek között Robet Capa, Henri Cartier-Bresson, Marc Riboud és Erich Lessing munkái láthatók, eredetileg Az idő arca című tárlat részei voltak. Most Magnum's First néven került a közönség elé. Az öt évtizeddel ezelőtti kiállítás összeállítói, akiknek kilétére a kutatások ellenére egyelőre nem derült fény, szándékosan kihagyták a háborús felvételeket, ugyanakkor sorozat látható a Mahátma Gandhi vezette indiai erőszakmentes mozgalomról, valamint az 1950-es évek gondtalan bécsi gyermekeiről. Külön érdekesség Jean Marquis magyarországi riportja, amelyet még az 1956-os forradalom előtt készített, és amely Schaden szerint „a fotográfia bátor áttörése volt a vasfüggöny túloldalára”. Valamennyi, A4-es formátumban megőrzött fekete-fehér felvétel tökéletes állapotban volt, amikor az innsbrucki francia intézet munkatársai költözés közben megtalálták őket az épület pincéjében. (mti)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?