RÖVIDEN

Magyar filmek a madridi fesztiválon
Madrid. Szász János Ópium – Egy elmebeteg nő naplója című filmjét, valamint Koltai Róbert és Jancsó Miklós egy-egy alkotását is vetítik a hétvégén záruló Madridi Nemzetközi Filmfesztiválon.

Magyar filmek a madridi fesztiválon

Madrid. Szász János Ópium – Egy elmebeteg nő naplója című filmjét, valamint Koltai Róbert és Jancsó Miklós egy-egy alkotását is vetítik a hétvégén záruló Madridi Nemzetközi Filmfesztiválon. A nemzetközi zsűri munkájában Gyarmathy Lívia filmrendező és Kántor László producer is részt vesz. Szász János a Csáth Géza-adaptációért a legjobb rendező díját nyerte el a 2007-es Magyar Filmszemlén. A magyar rendezőt a portói filmfesztiválon a legjobb filmet illető Manoel de Oliveira-díjjal tüntették ki. Madridban Szász János filmje mellett Jancsó Miklós legutóbbi alkotását, az Ede megevé ebédem című filmet, valamint Koltai Róbert Megy a gőzös című vígjátékát is levetítik. A Megy a gőzös, amelyet a rendező-főszereplő, Koltai Róbert személyesen mutat be a spanyol közönségnek, az információs programban látható. A madridi seregszemle, amely életműdíjjal tisztelgett Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőr munkássága előtt, Gyarmathy Lívia öt alkotását is műsorra tűzi. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?