RÖVIDEN

Szarvas József Kaszás Attila-díjas
Budapest. Szarvas József, a Nemzeti Színház tagja kapta meg első alkalommal a Kaszás Attila-díjat a március 16-án, a teátrum nagyszínpadán tartott gálaest végén. A XII.

Szarvas József Kaszás Attila-díjas

Budapest. Szarvas József, a Nemzeti Színház tagja kapta meg első alkalommal a Kaszás Attila-díjat a március 16-án, a teátrum nagyszínpadán tartott gálaest végén. A XII. kerület polgármestere, Pokorni Zoltán és a Mozaik Művészegyesület által alapított elismerést a hazai és határon túli magyar színésztársadalom szavazatai alapján ítélték oda. A díj oklevéllel és plakettel, valamint nettó félmillió forinttal jár, és azok a színművészek kaphatják meg, akik az átadást megelőző évadban kiemelkedő művészi teljesítményük mellett jelentős közösségépítő szerepet vállaltak társulatukon belül. (mti)

A sci-fi pályázat eredményei

2007 elején a Szőrös Kő folyóirat és az AB-ART Kiadó szépirodalmi pályázatot hirdetett sci-fi novella kategóriában. A pályázatra 27 alkotás érkezett. A végeredmény: I. Fehér László: Elfekvő II. K. Varga Beáta: Csak mi, lélekharcosok III. Bányai Tamás: Senki. A pályázat elbírálása alatti időszakban a kiadó úgy döntött, hogy különdíjjal jutalmazza azokat az alkotásokat, melyek a sci-fi szempontjából különlegesnek tekinthetők. Ezek a következők: Baka L. Patrik: Kialvó csillagok, Halmai Tamás: Egyenes labirintus, Korčok Péter: Húsacél börtön. A díjazott alkotásokat a Szőrös Kő az év folyamán közli. (szk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?