RÖVIDEN

Morzsái az eltörött világkalácsnak
Pozsony. Holnap 16 órakor nyitják meg a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában a Morzsái az eltörött világkalácsnak című Lesznai Anna-emlékkiállítást. A tárlatot Dr. Vígh Annamária, a magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium főosztályvezetője, valamint Dr.

Morzsái az eltörött világkalácsnak

Pozsony. Holnap 16 órakor nyitják meg a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában a Morzsái az eltörött világkalácsnak című Lesznai Anna-emlékkiállítást. A tárlatot Dr. Vígh Annamária, a magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium főosztályvezetője, valamint Dr. Peter Maráky, a Szlovák Nemzeti Múzeum főigazgatója nyitja meg. A megnyitón közreműködik Szvorák Katalin népdalénekes. A kiállítás április 29-ig tekinthető meg. (ú)

Díj Kaszás Attila emlékére

Budapest. Díjat alapított Kaszás Attila színművész emlékére a Mozaik Művészegyüttes és Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere, a Kaszás Attila Szellemi Hagyatékának Ápolásáért közhasznú alapítvány támogatásával. Az elismerés létrehozását az alapítók tegnap jelentették be. Pokorni Zoltán elmondta: a díjjal járó nettó 500 ezer forintot minden évben annak a színművésznek ítélik oda, aki kiemelkedő művészi teljesítménye mellett a társulaton belül fontos közösségépítő szerepet vállal. A díjat szavazás útján ítélik oda: a magyarországi és a határon túli magyar kőszínházak színészei szavazhatnak arra a kollégájukra, akit érdemesnek tartanak a díj elnyerésére. Csak azok a színészek szavazhatnak, akik regisztrálják magukat a szavazólapon és azt a társulatuk titkárságán leadják. A szavazólapokat február 12-ig kell elküldeni az egyik alapítóhoz, a Mozaik Művészegyütteshez. Az elismerést március 16-án a Nemzeti Színházban rendezendő gálán adják át. (MTI)

Fellini álmoskönyve – kiállítva

Rimini. Fellini Oniricon címmel nyílt kiállítás a nagy olasz rendező születésének 88. évfordulójára szülővárosában, Riminiben. A tárlaton a Maestro álmaiba nyerhet betekintést a mozirajongó. Federico Fellini 1968 és 1990 közötti álmai nyomán készült rajzaiból, Az álmok könyvéből válogattak a kiállításra több mint százat. Ezeket az alkotó maga látta el kommentárokkal Ernst Bernhard pszichoanalitikus bíztatására. Ezekben megjelennek filmjeinek témái és figurái, de ismerősei, barátai is. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?