Retikül körül forog a világ

A kivénhedt focista, Scherer Péter, a nimfomán feleség, Udvaros Dorottya és a fanatikus gombfocis, Schmied ZoltánA közelmúltban egy ismert filmkritikus beszélt a Kész cirkusz című magyar filmről. Összességében semmit sem mondott róla: nem dicsérte, nem szidta, csak ajánlotta. Ezért megnéztem. Meg azért is, mert rendezője, Dyga Zsombor az előző filmjével, a Tesóval is jól megnevettetett. Igaz, nem tettem magasra a mércét. Két testvér között a viszonylag bugyuta kiindulópont konfliktusok egész sorát szülte. Artin és Nate az évek során megszokták lakótelepi otthonuk szűkösségét, s mivel édesanyjuk maradéktalanul kiszolgálta őket, ezért tökéletesen elégedettek voltak az életükkel. Csakhogy a nyugdíjba vonuló mama magára hagyta gyermekeit, vidékre költözött, sőt mi több, a szomszéd lakást is a felügyeletükre bízta. Ők meg hirtelen nem tudtak mit kezdeni a sok szobával. Nate a különköltözést szorgalmazta, Artin pedig albérletbe adta volna ki az egyik lakást, de nem jutottak közös álláspontra, s kezdetét vette a testvérháború. Aztán jött a szappanoperába illő végkifejlet: mindkettőjükre rátalált a szerelem, lecsillapodtak, felnőttek, és ma is élnek, ha meg nem haltak.

Dyga Zsombor új filmje is panelkörnyezetben játszódik: hajszolós akció-vígjáték. A forgatókönyvet a Tesóhoz hasonlóan a rendező és Lovas Balázs jegyzi. Dyga 80 percnyi hosszúságú, gyakorlatilag egyetlen nagy ívű, fékevesztett tempójú akciójelenetté gyúrta öszsze a párhuzamos szálakon futó sztorit. A Tesó triumvirátusa, a lakás- és szerelmi problémákat kitűnően orvosló Welker Gábor, Schmied Zoltán és Elek Ferenc ezúttal a magyar színjátszás húzónevei mellett tündökölnek, magyarán, a rendező arra (is) törekedett, hogy sztárok közreműködésével igazi közönségfilm szülessen.

A kiindulópont most is elég bugyuta, a történet egy kompromittáló fotósorozatot – intimebb fajtájú paparazziképeket – rejtő számzáras retikül körül zajlik. A táskának van két érdekes tulajdonsága: nem marad meg egy ember kezében, és a címzetthez még véletlenül sem jut el. Tartalmáért igazi hajsza indul. Mindenki meg akarja szerezni: a három lakótelepi gombfoci-fanatikus (Welker, Schmied, Elek), a „macsó” menedzserribanc (Ónodi Eszter), a kivénhedt, ó-lábú focista, aki hasmenés miatt lemarad a Fradi elleni magyar kupameccsről (Scherer Péter), csalfa negyvenes felesége (Udvaros Dorottya), a cukorbajos civilhekus (Csuja Imre) és az észkombájnoknak korántsem nevezhető, gyengeelméjű bankrablók (Tóth József, Görög László, valamint a Família Kft. Kövér Lajosaként megismert Nagy Zoltán). Apróbb szerepekben feltűnik az augusztus 1-jén elhunyt Kránitz Lajos és a Moszkva tér Royalját megszemélyesítő Szabó Simon is.

A szereplők közül feltétlenül ki kell emelni Ónodi Esztert, aki engem most először győzött meg igazán a tehetségéről. A Kész cirkusz a hetvenes-nyolcvanas évek fekete komédiáira hasonlít, a történet fordulatai és humora a karakterekből adódnak. Technikailag és képileg mindent feltuningoltak, ami már a Tesóban is jól bevált. Konstruktív ökörködés a film, amely a pergő párbeszédekkel, a lendületes kamerakezeléssel, a kistérségiség helyzetkomikumával és nagy mennyiségben adagolt külvárosi humorral próbálja meg lekötni a néző figyelmét. Eredményesen.

Most már értem, a kritikus miért nem dicsérte vagy szidta. Mert a Kész cirkusz nem érdemel dicséretet, de szidni sem igazán lehet. Meg kell nézni, csupán azért, mert szórakoztató. A történetét néhány nap múlva úgyis elfelejti az ember.