Reneszánsz – kortárs miliőben

Az emberi erővel működtetett repülőszerkezetSomogyi Tibor felvételeA nemzetközi érdeklődéssel kísért kiállítást tavaly a firenzei Uffizi Képtárban (ahol tíz hónapig tartott nyitva), majd idén tavasszal Tokióban, a Japán Nemzeti Múzeumban mutatták be. Eddig több millióan nézték meg. Nem véletlen a siker, hiszen ez a tárlat abban különbözik az eddigi da Vinci-kiállításoktól, hogy nem külön-külön területekre bontva (technikai újítások, anatómiai tanulmányok, festészet stb.) prezentálja a reneszánsz mester munkásságát, hanem – ahogy már említettük – egységben, teljes képet adva tárja közönség elé, minden nemzedék számára vonzó és izgalmas eszközökkel tálalva.

Lenyűgöző a látvány, felvillanyozó a kialakított miliő. Ámulatba ejtő, ahogy a szakemberek pontosan szerkesztett makettekből, Leonardo-művek rekonstrukcióiból, működő modellekből felépítve tették érzékelhetővé a reneszánsz zseni elméjét. Virtuális „becsapásokkal” láttatják azt a hatalmas tudást, amelyet e páratlan elméjű ezermester ránk hagyott. E bemutatóra a képző?mű?vészet és a korunk adta műszaki lehetőségek segítségével káprázatos módon újították fel Leonardo örökét. Olasz mesterek magyar kollégáikkal különös világot installáltak a MODEM falai között: olyan látványteret hoztak létre, amelyben együtt kommunikálnak a reneszánsz és a huszonegyedik század lehetőségei, s e különös szimbiózisból Leonardo da Vinci zsenialitása világlik ki. Az igazi da Vinci.

Szenzációs séta

Leonardo dolgozószobájába belépve, majd abból tovább indulva megismerkedhetünk a geometrikus ember kiteljesedésével: a Leonardo saját vázlatai alapján rekonstruált rajzeszközökkel, az epiciklikus, valamint a redukciós és az ellipszis körzőkkel, továbbá a mester által használt mérőeszközökkel. És a töltőtollal is, amelyet ugyancsak ő talált fel. A „formák egyensúlyát”, a geometriát elhagyva – Leonardo egyetemes elméjét nyomon követve – a harmónia és belső mozgások törvényeivel szembesülhetünk: az emberi mozgás harmóniájával, a véredények metamorfózisával, a művészetben, a fiziognómiában és az anatómiában végbemenő, majd Az utolsó vacsorán megjelenő mentális mozgások fizikai analízisével. De megfigyelhetjük a látás gépezetét, a női test áttetsző nézetét, a mellizmok erővonalait, valamint az elemek és a természet négy erejének – mozgás, energia, súly, becsapódás – vizsgálatait is. A természet rajzos levonatain csodálhatjuk meg, hogy korát meghaladó felfedezéseihez Leonardo mi módon „alkalmazta a rajzot elemzési módszerként”, olyan nyelvként, amely „képes a kísérleti és elméleti kutatási folyamatok, eredmények rögzítésére”. „A természet színházából”, ahol „minden örökös változásban van” (ezt az örökös változást kutatja Leonardo) szinte átsuhanunk a művészet szentélyébe. Ahol előbb az általa „a festészet kishúgának” nevezett zenénél állhatunk meg. Annál a művészeti ágnál, amely – Leonardo megfogalmazásában – „olyan gyorsan hal meg, amilyen gyorsan születik”. Zárásként pedig eljutunk Leonardo legvarázsosabb világába, a „festészet tudományába” a „mentális szónoklathoz”, amely „nemcsak arra képes, hogy minden, természetben létező formát imitáljon, de számtalan újat is ki tud találni”. Ehhez természetesen szükség van „a szem tíz hivatalára: az árnyékra, a fényre, a testre, a színre, az alakra, a helyzetre, a távolságra, a közelségre, a mozgásra és a nyugvásra”. S miután betelünk azzal a óriási szellemi újdonsággal, amely a „lélek lakhelyében”, Leonardo koponyájában megszületett, hogyan is távoznánk máshogy az ő egyetemességből, mint örökös nagy vágyának tárgyiasított eszközével: az emberi erővel működtetett repülőszerkezettel.

Rendőri kísérettel

Az éj leple alatt, egyetlen bőröndbe rejtve repülőgépen érkezett Firenzéből Debrecenbe a kiállítás „ékköve”, amelyet a Ferihegyi repülőtérről rendőri felvezetéssel szállítottak a debreceni MODEM-be. Ez az alkotás a legmagasabb értékű azok közül a grafikai művek közül, amelyeket eddig Magyarországon kiállítottak. Egy több mint 2 milliárd forintra biztosított lapról van szó, amelyen Leonardo da Vinci korai (1480 körül keletkezett), műszaki tanulmányokat és emberalakokat tartalmazó vázlatai láthatók. A reneszánsz zseninek ez az első műve, amelyet magyarországi kiállításra külföldről kölcsönadtak.

Ágyúkba öntött ló

Leonardót tizenhat évig foglalkoztatta a Nagy ló, a Kolosszus megalkotása. A műnek azonban csak agyagmodellje készülhetett el, mivel a szobor öntéséhez összehordott kétszázezer font bronzból – az időközben kitört háború miatt – ágyúkat készítettek. Az agyagmodell sem maradt fenn, mivel a Milánót elfoglaló franciák elpusztították. (A kiállítás részét képezi a Leonardo által tervezett öntési folyamat rekonstruálása is.) Ahogy Gulyás Gábor, a MODEM igazgatója fogalmazott, a debreceni kiállítás szenzációjaként a központ előtti téren (515 évvel a részletes tervek elkészülte után) megépítették a Kolosszust. A művet firenzei és padovai szakemberek készítették el a magyar kiállítás kurátora, Paolo Galluzzi szakmai útmutatásai alapján. A speciális üveggyapotból készült, több mint hét méter magas szobrot részenként szállították Debrecenbe.

Két héttel meghosszabbítva

A vártnál is nagyobb látogatottság miatt két héttel tovább tart nyitva a kiállítás: november 16. helyett a hónap végéig. Az érdeklődést elég néhány statisztikai adattal illusztrálni: az augusztus 16-ai megnyitó után öt nappal a tízezredik, szeptember 17-én pedig az ötvenezredik látogatót fogadták. Október 8-án túllépték a nyolcvanezres határt. Október 6-án, szombaton voltak olyan látogatók, akik több mint ötórás várakozásra kényszerültek.

Ezért a MODEM munkatársai mindent megtettek, hogy minél többen lehessenek szemtanúi a több mint száz ember által előkészített, nem mindennapi kép?zőművészeti bemutatónak: módosították a napi nyitvatartási időt, a diákok számára pedig létrehozták a sulisávot. A tárlat a november végi zárás után New Yorkba költözik.