Rejtekek a tájban

Április 13-ig láthatók Kiss Márti festményei a komáromi Limes Galéria Ez van! című kiállításán. A fiatal dunaszer-dahelyi festő e tárlaton közö-sen állít ki Kovács Csonga Anikóval. Kiss Márti a Magyar Alkotó Művészek Szlovákiai Egyesületének tagja. Több csoportos kiállításon tűnt ki erős ábrázolásmódjával: a természetet megörökítő és a vidéki létet állatképeken bemutató vásznaival.

Mivel ajánlanád a közönség figyelmébe a komáromi kiállítást?

Kovács Csonga Anikó beszédes, tartalmas installációkat, konceptuális alkotásokat, grafikákat állít ki. Mondanivalójával eggyé vegyül az ő anyaga az enyémmel. Ugyanazt ábrázolja más eszközökkel, amit én a festményeimen. Azt mutatjuk meg, ami körülöttünk van, amit látunk és érzékelünk a nagyvilágból.

A berek, a rét, a nádas, a sás, a vadon hajtó bozótos rejtekeit, a hajtás erejét, növekedését, a zöld indák burjánzását, a csupasz faágak téli túlélését, a természetes élettér háborítatlanságát fested meg. Olyan élők a tájrészleteid, hogy szinte lélegeznek. Ehhez nagyon kell ismerni a tájat.

Ebben nőttem fel, falusi, vidéki környezetben, a természettel szoros kapcsolatban. Gyerekként olyan helyeken bújócskáztunk, olyan zugokban játszottunk, mint amilyenek a képeimen is megjelennek a táj részeként. De dolgoztunk is, segítettünk a szüleinknek a mezőgazdasági munkákban, a kukoricatörésben, a szénagyűjtésben. Közel áll hozzám minden, ami a gazdálkodással, a paraszti léttel, életformával összefügg. A festészetben azt szeretem, ha a látvány erősen kifejezi a művész egyéniségét, sugározza azt, amilyen valójában. Mert igazából akkor van az ábrázolásnak olyan kisugárzása, hogy megérint, ha a képből következtetni tudok az alkotó személyiségére. Ha benne van, beleadja önmagát. Én az vagyok, ami a képeimen van. Szeretek erdőbe elvonulni, fogékony vagyok a természet energiáira. Imádok kempingezni, sátorozni, túrázni a vadonban, és túlélőtáborban is jártam már. Minden lehetőség vonz, amit a természet kínál.

Úgy ábrázolsz, olyan reális leképezéssel, mintha magát a természetet vinnéd fel részleteiben a vászonra, egymásra rétegezve levelet, ágat, talajt. Bevonzod a nézőt a rejtekbe, amely valóban árulkodik az alkotó személyiségéről is.

Olyan részleteket választok és festek meg, amelyeknek van dinamikájuk, energiájuk. A mindennapokban észre sem vesszük ezeket, pedig annyi állandóan változó, gyönyörű szép zegzuga van a természetnek, amelyekből energiákat meríthetünk. Nem romantikus tájképet akarok festeni, hanem a részlet hangulatát igyekszem megragadni, a maga töménységében vagy légiességében és anyagiságában, hogy a képen autentikussá váljon a helyszín, érzékelhető legyen a sár, a mocsár is. Olyan anyagot keverek ki a festéshez, és belekomponálom képbe, hogy a vásznon is jelen legyen a természet materiális esszenciája. A teljes kép realisztikusan ábrázolt tájat mutat, de a részleteket, a táj sűrűjét, a búvó rejtekeket absztrakt motívumok fedik el.

A természet mellett a fogyasztói társadalom visszásságai is foglalkoztatnak.

Igen, a konzumról is festettem képeket. Arról, mennyire befolyásolnak bennünket a reklámok. És arról, milyen nagy mértékben pazarlunk az étellel. Ez a sorozat volt a diplomamunkám. Már akkor is rétegről rétegre építettem fel a képet, és arra törekedtem, hogy az ábrázolás a szeméttároló helyét a maga förtelmes anyagiságában adja vissza.

Legfrissebb műved egy nagy méretű vászon pusztuló napraforgótáblával. Mégis azt adtad címnek, hogy Remény.

Apokaliptikus panorámakép ez elkorhadt, elszáradt napraforgótábláról. De vittem bele egy kis zöld lendületet, egy kis reményt a túléléshez, mert ilyen a személyiségem. Nagyon pozitív ember vagyok. Ezért jelenítek meg a pusztulás látványában olyan energiát, ami visszalendít az új kikeletbe. A remény ott van a magokban. A körforgás energiáját, a természet erejét nem lehet elpusztítani. A természet rendje, minden beavatkozás ellenére is működik. A képeimen azonban nem mindig csak azt kell érzékelni, ami konkrétan megjelenik rajtuk. Valamilyen globális problémát is igyekszem megfogalmazni. Itt például a napraforgók kapcsolatba hozhatók, helyettesíthetők emberekkel is.

Pozitív magatartásodból fakadóan keresed az örök szépséget?

A múlhatatlan szépséget. Ami ott van mindenben, ha öreg, ha lepusztult, ha kihajtó, ha friss. Ahogy az energiák is ott vannak minden kis részletben. Mindenben ott a túlélés energiája, az ősziben és a tavasziban is. Ha virágzik a táj, ha csupasz és zöldjét vesztett, akkor is megvan a maga gyönyörűsége.

Ennek ábrázolásához fontosak a színek is.

Szeretem a természetes színeket, amelyek visszaadják a helyszínt, és amelyekkel megteremthető a harmónia. Nemcsak a zöldben, hanem a szürkében is benne van ennek a lehetősége. Alaposan kell ismerni a természetet, állandóan figyelni a változásait, hogy meg tudjam fogni a zöld és a szürke árnyalati különbségeit.

Erős témád a baromfiudvar is, malaccal, tyúkokkal.

Szarkasztikus képek ezek, ironikusan közelítek az emberi közösségekhez, a társadalomhoz. Komikusan igyekszem megfogni a helyzeteket. A helyszínt olyannak ábrázolom, mint egy falusi színházat, amelyben zajlik az élet.

Tehát ne azt nézzem, hogy mi történik a tyúkkal az ólban, hanem hogy…

…milyen emberi tulajdonságokra utal a póz, amelyben látható.

A figurális ábrázolás nem vonz?

Egyelőre nem, de festményeim absztraháló részleteiben van némi figuralitás.